Ezek lehetnek a tél sláger átigazolásai

Ezek lehetnek a tél sláger átigazolásai

Hírek Comments Off 213

A nyári átigazolásokkal szemben, amikor a csapatépítés történik, a tél inkább a lyukak betöméséről szól, amely leginkább a különböző címekért küzdő csapatokat érinti. Ekkorra már nagyobb mintából dolgozhatnak a játékosmegfigyelők is, és a nyár óta felfedezett játékosok is előtérbe kerülhetnek, mint például Szoboszlai Dominik.

Jadon Sancho – Chelsea

A Borussia Dortmund angol játékosa a gyengébb idény kezdet óta ismét nagyszerű formában futballozik, és angol lapértesülések szerint minél előbb távozni szeretne a klubjától, a kérői közül pedig legszívesebben a Chelsea-be igazolna. A még mindig csak 19 éves szélső az előző idényben robbant be az európai klubfutballba, a tavalyi szezont 13 góllal és 19 gólpasszal zárta. Idén ősszel Lucien Favre szerint gond volt Sancho hozzáállásával, az angol játékosnak pedig nem esett jól, hogy Favre a Bayern München elleni rangadón már az első félidőben lecserélte. Sancho legszívesebben visszamenne Angliába, így több Premier League csapattal is szóba hozták. Sancho a gyermekkorát Londonban töltötte, így Lampard fiatal csapata tűnik a legesélyesebb jelöltnek. A 19 éves játékos ráadásul remek viszonyban van a Chelsea két fiatal játékosával Tammy Abrahammel és Callum Hodson-Odoi-jal. A dortmundiak a Bet365 alternatív link hírei szerint legalább 100 millió eurót szeretnének kapni Sanchóért, ez az összeg klubrekordot jelentene a Chelsea számára, amelynek eddig a legdrágább játékosa a 80 millióért megvett Kepa.

Kalidou Koulibaly – Tottenham Hotpsur

A nemrég kinevezett José Mourinho már januárban szeretné megerősíteni a csapata védelmét, ennek érdekében rekord összeget sem sajnálna a Napoli belső védőjéért Kalidou Koulibalyért. Mourinho már a Manchester Unitedbe is szerette volna megszerezni Koulibalyt, 2018 nyarán állítólag 100 millió eurót kínáltak a szenegáli játékosért, legalábbis a Napoli elnöke Aurelio De Laurentiis állítása szerint. Akkor ennyiért sem adták el, azóta azonban változott a helyzet a klubnál, amely az elmúlt hetekben gyengélkedik, az elnök úr pedig összekülönbözött a játékosokkal, akiket november elején edzőtáborba parancsolt, a futballisták azonban nemet mondtak. Az egyesület ezután komoly pénzbüntetést szabott ki a teljes keretre és De Laurentiis meg akar válni több hangadótól is, Koulibaly pedig ezek közé tartozik. A Transfermarkt 75 millió euróra becsüli a védő piaci értékét, és egy 100 millió eurós ajánlatot valószínűleg már nem utasítani el a nápolyi klub elnöke.

Szoboszlai Dominik – Lazio

Számunkra az egyik legjobban várt kérdés, hogy Szoboszlai meddig marad a RedBull Salzburg játékosa, de valószínűleg már nem sokáig. Az egyetlen magyar játékos, aki a nemzetközi játékospiacon is komoly érdeklődésre tarthat számot, és olasz lapértesülések szerint a fiatal középpályást legkomolyabban a Lazio figyeli. Szoboszlai erősen gondolkodóba esett, hogy a kevés játéklehetőség miatt búcsút intsen az osztrák klubnak, hiszen az 1xBet mobil sportfogadás adatai szerint 17 bajnokin csak 7-szer volt kezdő. A olasz klub már nyáron is érdeklődött Szoboszlai iránt, és Igli Tare a csapat sportigazgatója is nagyra tartja magyar játékost. Ahhoz, hogy megvalósuljon az üzleti a rómaiaknak legalább 20 millió eurót kell letenni a tárgyalóasztalra.

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top