Kategóriák: DorogHírek

Kiállítással és zenés esttel ünnepelték a Luca napot Dorogon

A Német Nemzetiségi Önkormányzat december 14-én, szombaton „Luca napján, karácsony felé” – „Weihnachten steht vor der Tür” címmel zenés, műsoros estet szervezett a Dorogi József Attila Művelődési Házban.

Korábban a Német Nemzetiségi Önkormányzat rajz- és fotópályázatot hirdetett. Az elkészült pályaművekből pedig kiállítást rendeztek, melynek megnyitójával kezdődött el a Luca-napi esemény. Pétervári László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a kiállításmegnyitón ismertette, hogy a közel 40 alkotás, a mai fiataloknak ismételten olyan ihletet adott, amely megmutatja a dorogi német nemzetiség múltját és jelenét, majd megköszönte a diákoknak és a felkészítő nevelőknek ezt a munkát.

Végh Éva, Kosztolányi Dezső egy írásából olvasott fel, majd elmondta, hogy egy nagyon változatos anyagot látunk, amely itt tárul elénk a galériában. Láthatunk diópácrajzokat, zsírkrétát, pasztellképeket, akvarelleket és még ezen kívül is érdekes vegyestechnikákat. Sokoldalú alkotókkal és sokszínű alkotásokkal találkozhatunk – tette hozzá.

A felvezető után ismertette a díjazottokat. Az 5-6. osztályosok között megosztottan harmadik lett Kesselyák Zília és Tóth Lara. Második lett Limpár Sebestyén, az első pedig Fekete Dóra lett. A 7-8. osztályosoknál a harmadik lett Tresz Panna, a második Bartus Lili, az első helyezett pedig Szabó Anna.

A kiállítást követően a zenés estet a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat Vegyes Kórusa nyitotta meg. Előszőr Sasvári Katalin és Széher Lajos szólóban elénekelték a Weihnachten steht vor der Tür című dalt, majd a kórus többi tagjával közösen még két számot énekeltek el Széher Lajos harmonika kíséretével.

Az énekek után került átadásra a Dorogiak Dorogért Díj, melyet ezúttal Dr. Tittmann János érdemelt ki. A díjat az alapítvány kuratóriumának elnöke, Dankó József nyújtotta át, majd a polgármester méltatása következett. Ezután Dr. Tittmann János lépett fel a színpadra és így kezdte: „ez fura helyzet, hiszen az elmúlt évek, évtizedek során én szoktam átadni a díjakat és az elismeréseket”. Megköszönte az alapítványnak az értékelő szavakat és a méltatást. A méltatáshoz pedig hozzátette, hogy szinte lehetetlen olyan döntést hoznunk, ami mindenkinek megfeleljen. Mindig vannak nagyon elégedettek és mindig vannak elégedetlenkedők. Ezek nagyon nehéz kérdések, melyek bizonyos tétovasághoz és elbizonytalansághoz is vezetnek alkalmanként.

A díjátadót követően a Leányvári Német Nemzetiségi Tánccsoport lépett fel Gáspár Tibor vezetésével. Majd a Német Nemzetiségi Önkormányzat dorogi helytörténeti vetélkedőjének eredményhirdetése következett. A díjakat Kolonics Péterné adta át. Negyedik lett az Eötvös iskola csapata, harmadik a Petőfi iskola csapata, második a Zsigmondy Vilmos Gimnázium csapata, az első helyezett pedig a Zrínyi iskola csapata lett.

Az eredményhirdetést követően a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyermekkórusa adott műsort, végül pedig a Dorogi Bányász Zenekar koncertezett.

Lehoczki Dávid