Nemzetiségi találkozót szerveztek Táton

Idén Tát adott otthont a Komárom-Esztergom megyei Nemzetiségek Napjának, melyet december 12-én, csütörtök délután, immáron 23. alkalommal tartottak meg a táti kultúrházban.

Az esemény a jelenlévő három nemzetiség himnuszával kezdődött. Először a sváb, majd a szlovák és a roma kisebbség himnuszát énekelték el a jelenlévők.

Ezen a jeles napon adták át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által licittárgyalásra bocsájtott kép is. A megyei önkormányzat Facebook-oldalán bocsátotta licitre a tatabányai festőművész, Győrfy Klára Téli emlék című festményét. Az aukció szerdán délben zárult, a festményt csütörtökön a legmagasabb összeget, 200 ezer forintot felajánló, a tavalyi liciten is győztes tatabányai LR-Agép Kft. ügyvezetője, Jónás Gábor vehette át a táti kultúrházban. Az összeg egésze a közmédia alapítványához kerül, akik a „Jónak lenni jó” kampány során a koraszülöttek mentésének támogatására fordítják azt.

„A megyei önkormányzat idén is örömmel csatlakozott a jótékonysági kampányhoz. Reméljük, a jó példa ragadós, és a jövőben a megyénkben élők közül is minél többen csatlakoznak hasonló felhívásokhoz, lehetőségeikhez mérten segítő kezet nyújtanak rászoruló embertársaiknak. Köszönjük azoknak, akik hozzájárultak, hogy megyénk ismét hozzátehessen egy kicsit ehhez a nemes kezdeményezéshez” – mondta el Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.

A festmény átadása után Hámos László köszöntötte a résztvevőket: Popovics Györgyöt, a megyei közgyűlés elnökét, Turi Lajost, Tát város polgármesterét, Steindl Balázst, a megyei közgyűlés alelnökét, Dr. Veres Zoltán megyei jegyzőt, Kozlik Zsoltot a táti önkormányzat jegyzőjét, Waldmann-né Baudentisztl Évát, a megyei németek önkormányzatának elnökét, Menoniné Pillmann Terézt, a német nemzetiségi önkormányzatok szövetségének elnökét, Harasta Renátát, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Regionális Irodájának vezetőjét, Szabó István Lajosnét, a megyei szlovák önkormányzat elnökét, Duka Lászlót, a megyei területi roma nemzetiségi önkormányzat elnökét. Köszöntötte továbbá a megyei önkormányzat jelenlevő képviselőit, Tát város képviselőit és vezetőit, a megyei települések polgármestereit, a megyei nemzetiségi önkormányzatoknak a vezetőit és minden kedves vendéget.

A köszöntök után a színpadra lépett a táti német nemzetiségi óvoda pillangó csoportja, akik német nyelvű mondókákkal, énekekkel és tánccal készültek a nagyközönségnek. Őket a 12 éve alakult III. Béla Általános Iskola tánccsoportja követte, akik eredeti táti népviseletben mutatták meg tudásukat a színpadon.

A műsorok után Hámos László bemutatta a helyszínen kiállított, a Táti Porcelánbaba Klub által készített karácsonyi életképet. Elmondta, hogy Magyarországon egyetlen ilyen klub létezik, az is itt Táton. A 2006 óta alakult klubban 15 hölgy közösen készíti az alkotásokat. A klub 2016-ban nyert felvételt a megyei értéktárba.

Az eseményen beszédet mondott Turi Lajos, Tát város polgármestere. Először is örömét fejezte ki, hogy idén Táton rendezhették meg a találkozót. Beszédében elmondta, hogy a hagyományuk, a nyelvük, a kultúrájuk és az identitásuk gazdagítja őket, ez pedig színesebbé teszi a mindennapjaikat. Ugyanúgy mint a nemzet, a nemzetiség is megismételhetetlen és egyedülálló érték.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a nemzetiségi rendezvényeket szív nélkül nem lehet megszervezni és azért jó a megye különböző részen hasonló eseményeken részt venni, mert „mindig érzem azt a feeling-et, hogy a műsorokba beletették az emberek a szívüket és a szellemüket”. Kiemelte, hogy nehéz megszólalni a gyermekek műsora után, mert nagyon jó érzés volt hallgatni őket. Majd hozzátette, hogy „a gyerekek még nem tudják, hogy hagyományt őriznek, ők csak élvezik és amikor felnőnek nem csak a génjeikben lesz ez benne, hanem a tudást is megszerzik, ezzel pedig tovább viszik a hagyományokat”. A Táti Porcelánbaba Klub kiállítása kapcsán megjegyezte, hogy neki is van otthon porcelánbabája, így elmondhatja, hogy ő is egy táti porcelánbabának a tulajdonosa.

Schmidt Gézáné, a Táti Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke a táti német lakosság eredetét ismertette. Elmondta, hogy a németek jelenléte az 1720-as évek végére vezethető vissza, mikor a törökök uralma alatt a falvakat a földdel tették egyenlővé. Ekkora az esztergomi érsekség Németországból földművelő jobbágyokat hozatott, így telepedett meg a német lakosság Táton is. Beszédében kiemelte, hogy pozitívan tekinthetünk a jövőbe, hiszen a nemzetiségi oktatás és a civil szervezetek is gondoskodnak arról, hogy a fiatalok ne csak megismerjék, hanem megtanulják és továbbadhassák a helyi értékeket. Majd feltette a kérdést: „Lehet valaki egyszerre nemzetiségi és magyar?” „Bizonyosan!” – válaszolt. „Hiszen kisgyermekként könnyebben sajátítjuk el a nyelveket, a kultúrákat és mind a kettőben jól érezzük magunkat!”

A beszédek után fellépett a Táti Német Nemzetiségi Asszonykórus és a Táti Férfikórus is. A rendezvény végén pedig Steindl Balázs megköszönte a jelenlévőknek a részvételt, valamint a városnak azt, hogy megfelelő körülményeket biztosított az eseménynek.

Lehoczki Dávid