Jó hangulatban zajlott a Téli Schmidt Piknik

Jó hangulatban zajlott a Téli Schmidt Piknik

Dorog, Hírek Comments Off 297

December 7-én, szombaton rendezte meg a Civilek a Fejlődő Városért Egyesület a Téli Schmidt Pikniket, a dorogi Schmidt Sándor-lakótelep 12. mögötti területen.

A rendezvényre már 14 órakor gyülekeztek az érdeklődők, akik a helyszínen felállított sátorban Hainrichffy Kata alkotásaiból összeállított kiállítást tekinthették meg. Közben a gyerekek forró teát, a felnőttek pedig forraltbort kortyolgattak. Aki pedig megéhezett zsíroskenyeret, vagy sajtos süteményt ehetett.

15 órakor jött el a nap fénypontja, hiszen megérkezett lappföldről a várva várt Mikulás. Zsákjában csupa jó dolog volt, melyekből minden gyermek kapott. „Én az oviban meghúztam a Mikulás szakállát és a kezembe maradt, de ennek a Mikulásnak igazi a szakálla” – hangzott el ez a humoros mondat az egyik gyermek szájából. A Mikulást a gyerekek mondókákkal és énekekkel kápráztatták el, cserébe pedig minden csomagot kapott. De a legnagyobb sláger a Mikulással való szelfizés volt.

A rendezvényen egy név nélküli kérdőívet is kitölthettek a résztvevők, akik a véleményükért tombolaszelvényt kaptak. A Mikulásos program után pedig a három ajándékot sorsoltak ki közöttük.

A nap hátralévő részében az összegyűltek beszélgettek, falatoztak, a gyermekek pedig jót játszottak.

A rendezvényt támogatta: Hiper XL üzlet, Julianus Bt., Kréber Kft., Mol-Ben Force Kft., György Pékség, Baranyi Gergő EV., Dág Község Önkormányzata.

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top