Szezonzáró forduló

Szezonzáró forduló

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 44

Vasárnap a 2019-20-as NB II-es évad őszi szezonjának utolsó fordulóját rendezik. Csapatunk a Kazincbarcika vendégeként, Putnokon lép pályára – Szabó Gyula cikke.

A hivatalos versenynaptár alapján a szezon utolsó bajnoki mérkőzését játsszák, ám az elmúlt években megszokottaknak megfelelően, két tavaszról előrehozott forduló is vár még a csapatokra. A mieink putnoki vendégszereplését vegyes előjelekkel várhatjuk, hiszen néhány nap leforgása alatt kellemetlen kisiklást voltunk kénytelelnek konstatálni. Egy hete ilyenkor még derűsen és optimistán néztünk az egymást követő két hazai forduló elébe, ám alaposan csalatkoznunk kellett. A dorogiak a tabella alsó régiójában álló két csapatot fogadták, amelyből a legminimálisabb és legszerényebb esetben is legalább három-négy pont garantáltan várható lett volna, azonban mindössze egyetlen pontot hozott konyhára a két találkozó. A roppant szerény eredmény ráadásul finoman fogalmazva is átlagon aluli játékkal párosult. Nehéz bármi érdemleges fejtegetésbe bocsájtkozni a hétközi Szolnok elleni összecsapással kapcsolatban. A Nemzeti Sportban megjelent sorokat idézve, talán híven summázzódnak a zord tények, miszerint “Dorogon rendkívül alacsony színvonalú mérkőzést láthatott a publikum, sok volt a szabálytalanság, igazi helyzetek sem alakultak ki.” Ezek után nem meglepő a dupla nulla a végeredmény tekintetében. Kedélyünket tovább szomorította, hogy a napokban elhunyt Guzsik György, a Dorogi FC nagy családjának egyik legidősebb tagja.

In memoriam Guzsik György

Guzsik György 1932. április 2-án, Pilisszentivánon született. Élete korai szakaszától élt Dorogon, ahol aktív sporttevékenységet is folytatott. A korosztályos utánpótlás csapatoknál nevelkedett, később pedig a Dorog tartalék csapatában szerepelt. Katonai szolgálatát Szegeden töltötte és ott is szerepelt a helyi honvéd labdarúgói között, majd a továbbiakban Esztergomban és Sárisápon is rúgta még a labdát. Az aktív játék befejézést követően a dorogi csapat egyik legelkötelezettebb szurkolója lett. Nem csak a mérkőzéseket látogatta, de meglehetősen gyakran időzött a pályán, rendszeresen megtekintette a csapat edzéseit is. Amennyiben bárki a Buzánszky stadiont felkereste, szinte biztos lehetett abban, hogy Gyuri bácsit ott fogja találni. Tittmann János polgármester gyakran külön kiemelten is méltatta személyét és tiszteletbeli vezérszurkolónak nevezte.  1956-ban nősült, majd fia, ifjabb Guzsik György, utána pedig unokája, Guzsik Rihárd egyaránt saját nevelésű labdarúgóink voltak. Dorogon a Köztársaság út – Deák Ferenc utca sarkán lévő házukban laktak. Kedves és szeretetre méltó egyinége mindenkiben rokonszenvet ébresztett. Az elmúlt szombat éjszakáján, életének 88. évében csendesen elszenderedett. Gyuri bácsi végső búcsúztatójára december 12-én, délután 1 órakor, a dorogi temetőben kerül sor. Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük. 

Kevésbé vigasztaló a számunkra, de a többi csapatnál is törvényszerűen jönnek a hullámvölgyek. Jelenleg velünk egy periódusban, az élboly két csapata is gödörbe került. A Csákvár sorozatban harmadik vereségét szenvedte el, ezúttal a Budaörs vendégekén kaptak ki 3-0-ra. A Gyirmót két zsenge hazai döntetlenjét – amelyben az egyik a sereghajtó Vác ellen született – követően ezúttal Ajkán kikapott. A listavezető MTK hosszú és egyenletes menetelése is kizökkent. A múltheti Szeged elleni döntetlenje után a régóta nyeretlen Győri ETO-val szemben maradt alul. Nem ment szerdán a Siófoknak sem, amely Békéscsabán kapott ki 3-1-re. Az élmezőny tagjai közül egyedül a Budafok tudott nyerni, mégpedig a Vasas elleni meccsüket húzták be biztosan 2-0-ra, mégpedig idegenben. A bennünket múlt vasárnap legyőző Tiszakécske folytatta sikeres szereplését, amely az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Haladást verte gond nélkül. Gólnélküli pontosztozkodás történt Soroksáron a szegediek vendégszereplésén. A fentebb említett rossz passzban lévő csapatok ellenpólusaként, a Nyíregyháza harmadik forduló óta tartó megtáltosodását állíthatjuk. Igaz, a nyírségi alakulatnak túl nagy feladatot nem jelentett hazai környezetben a Vác, de újabb győzelmükkel teljesen felzárkóztak a középmezőnyhöz. Csapatunk újabb egy hellyel sorolt hátra és jelenleg a 9. helyről várja a hétvégi meccset. Most már a Budaörs is sikeresen elénk került, akik nagy lendületbe jöttek. Az ellenünk sima három góllal történő elvesztett mérkőzésük után négy pontos előnybe kerültünk velük szemben, ám mostanra beértek pontban és jobb gólarányukkal felléptek a 8. helyre.

A Barcika elleni legutóbbi idegenbeli mérkőzésünkön készült felvétel (forrás: Borsod Online)

Vendéglátóink alaposan rákészülhettek az ellenünk való találkozóra, ugyanis szabadnaposként, szerdán nem kellett pályára lépniük. A Barcika a mezőny egyik legszeszélyesebb gárdája. Régi szóhasználattal rájuk illene a totó-gyilkos csapat titulus. Az MTK-t leszámítva – amely ellen minimális egygóllal maradt csak alul, valamennyi élcsapat és kiemeltnek számító egyesület otthonából pontot rabolt: Vasas (1-1), Budafok (2-2), Győri ETO (1-1), Siófok (0-0). Legutóbbi két hazai meccsüket megnyerték és mindkétszer háromszor is betaláltak: Csákvár (3-1) és Szeged (3-2). Ellenünk való győzelmük esetén akár helyet is leszünk kénytelenek cserélni velük, amennyiben legalább két góllal vernének minket. Vendégként csak a Békéscsaba és a Gyirmót tudott ellenük nyerni – minkétszer 2-1-re veszítettek -, valamint a Nyíregyházának sikerült pontot szerezni egy 2-2-es döntetlennel. A többi ellenfél viszont üres kézzel távozott. Számunkra eddig a putnoki pálya kifejezetten szimpatikus környezetnek bizonyult, ugyanis a közelmúltban háromszor is vendégeskedett csapatunk a Várady Béláról elnevezett sportpályán, ahol kétszer győztesen vonulhatott le, egy alkalommal pedig döntetlent játszott. Az egyik győzelem a putnoki csapat elleni kupameccsünkön született, míg a Kazincbarcikával szemben két bajnokin 4 pontot szereztünk. Legutóbb tavaly augusztusban, hétközi fordulóban nyertünk 4-1-re. Ennek ellenére a borsodi csapat elleni mérlegünk meglehetősen gyenge. Az eddig lejátszott 8 mérkőzésen csak kétszer nyertünk, egy döntetlen, míg 5 vereség a mutatónk, 10:13-as gólaránnyal. Jelenleg akár egy pontnak is örülhetnénk, azonban amelyik csapat a döntetlent megcélozva fut ki a gyepre, annak a vége az esetek döntő többségében vereség lesz a jutalma, de nem is érdemel többet. Igenis legyen önbecsülésünk és akarjuk a győzelmet! Tekintettel arra, hogy a ritka kedvező helyzetünket sikerült eltékozolnunk az elmúlt napokban, így könnyen kínos helyzetbe is kerülhetünk. A mostani mellett további két nehéz mérkőzésnek is elébe nézünk, amelynek igen könnyen meglehetősen kellemetlen vonzata is lehet. Ne feledjük, jelenleg mindössze 9 pontnyira vagyunk a kiesőhelytől. 

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top