Kovács Lajosra emlékeztek Dorogon

Kovács Lajosra emlékeztek Dorogon

Dorog, Hírek Comments Off 271

November 15-én, pénteken a Dorogi József Attila Művelődési Házban mutatták be a Kovács Lajos Emlékkönyvet, mellyel a város egykori díszpolgárának munkássága előtt tisztelegnek.

A Dorog Város Barátainak Egyesülete (DVBE) és az önkormányzat közös rendezvényén dr. Tittmann János polgármester mondott köszöntőt, melyben kitért arra is, hogy a mi feladatunk az, hogy a múltban és a jelenben is halmozódó apró értékeink felkutatására és bemutatása is megfelelő szellemi műhelyt hozzunk létre.

A kötetről részletesen Bombitz Attila szerkesztő, irodalomtörténész beszélt. Aki felidézte a Kovács Lajoshoz fűződő kapcsolatát, illetve felolvasta azoknak a nevét, akik közreműködtek a könyv megszületésében. Rajtuk keresztül próbálta meg ugyanis feltérképezni a jeles lokálpatrióta munkaterületét, hobbiját, érdeklődését és személyes kapcsolatait. 70. születésnapja alkalmából ebben a hónapban négy folyóirat is közölt néhányat Kovács Lajos írásaiból: ezzel kapcsolatban Bombitz Attila úgy fogalmazott, reméli, lesznek még olyan irodalmi műhelyek, melyek fontosnak találják az ő munkásságának megőrzését.

Dr. Monostori Imre irodalomtörténész az írói oldalát mutatta be. Felolvasta Kovács Lajos „Bartók székelyeinél” című versét is, mely az Új Forrás folyóiratban jelent meg. Megjegyezte, hogy az idők során egyre elmélyültebbek lettek az írásai, melyekből megismerhetjük az ő jellegzetes személyiségét is.

Vitathatatlan Kovács Lajos pedagógia területén elért eredményei, melyekről Jászberényi Károly alpolgármester beszélt. Elmondta, hogy számára ő egyszerre volt a tanítója, a tanára és a kollégája. Mindig nyitott volt az újításokra, a tapasztalatokat értékelve pedig kereste a legjobb megoldásokat – tette hozzá.

Végül a helytörténeti munkásságáról is hallhatott a közönség, melyet Dankó József, a DVBE elnöke mutatott be. Mint mondta, Kovács Lajos a dorogi értékeket alapos kutatással tárta fel. Az iskola falain túl is közösségeket teremtett, publikált, kutatott, népszerűsítette a helytörténelmet. Neki köszönhetően arra is fény derült, hogy Koszkol Jenő két híres festménye, melyen Dorog 1905-ös, illetve 1929-es látképe látható valójában egyidőben készült.

Az előadások után Kapa Melinda művésztanár átnyújtotta a festményét a családnak, mellyel Kovács Lajos munkássága előtt kívánt tisztelegni.

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top