Kiskorút bántalmazott egy buszmegállóban

Kiskorút bántalmazott egy buszmegállóban

Hírek, Kék hírek Comments Off 95

Felfüggesztett börtönbüntetést kaphat az a bajóti férfi, aki egy buszmegállóban egy 13 éves kiskorút bántalmazott.

A vádlott 2018. november 19. napján 14 óra 45 perc körüli időben bajóti lakóhelyéről Nyergesújfalura indult, az út mentén stoppolni szándékozott. Ekkor a szemközti buszmegállóba érkező iskolai buszjáratról több kiskorú tanuló szállt le, köztük  a 13 éves sértett.  A sértett és három társa a buszmegálló közelében még beszélgettek, közben játékosan lökdösődtek, mindezt észlelte az úttest túloldalán álló vádlott.

A sértett néhány perc elteltével elköszönt társaitól, hazafelé indult, ekkor azonban vádlott az úttesten átment, és hátulról lendületből megtaszította sértettet, aki a lökéstől fejjel a közeli épület betonfalának, majd a járdára esett. A vádlott a lökést követően megjegyezte  sértettnek, hogy „miért kell lökdösődni”, majd visszatért az úttest túloldalára.

Az esés következtében gyermekkorú sértett a fejbőrén mintegy 10 cm-es vérző sérülést, valamint baloldali térdkalácsa felett mintegy 1×2 cm-es felületes horzsolást szenvedett el. E sérülések 8 napon belül gyógyulók, azonban a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.

A vádlott magatartása a kiskorú sértettben és társaiban riadalmat, félelmet keltett.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett ara, hogy a bíróság büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat, továbbá a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó

Fotó: illusztráció

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top