Kategóriák: DorogHírek

Akinek csodálatos zongorafutamai már az angyaloknak szólnak

Érzékeny veszteség érte városunk zeneművészeti, egyben kultúrális életét. Váratlan hirtelenséggel az elmúlt hónap elején elhunyt Gerstner Bálintné Borsika zongoraművész, a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola tanára. Hosszú és eredményes pályafutása során számos tanítványa ért el kiemelkedő sikereket és szerzett hírnevet a zene világában. Munkássága elismeréseként többször részesült kitüntetésben, nívódíjban – Szabó Gyula megemlékezése.

Gyakorta szembesülhetünk azzal az örök igazsággal, miszerint az Élet bőkezűen osztja szét javait, a mibenvalóság igazi értékeit, de ugyan úgy, ha eljő az idő, bizony vissza is vesz magának. Ezúttal Gerstner Bálintné személyében zárult le egy szép, s igen tartalmas életpálya. Városunk megbecsült, tiszteletre és szeretetre méltó művészlelke tért vissza Teremtőjéhez, nem sokkal 76. születésnapja előtt. A szűk nyolc évtizednyi életút 1943. szeptember 15-én indult. Művészettel foglalkozó szülei gyermekeként Kocsis Borsika Esztergomban született. Az érettségit követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongoratanszakán szerezte diplomáját. Házassága lévén került Dorogra és élete végéig városunk lakója volt. Egész életét szervesen töltötte ki a zene és hivatásként is ennek megfelelően a helyi zeneiskola növendékeinek képzésével foglalkozott, mégpedig meglehetősen kifinomult, magas szinten. Tanítványainak egész sora elismert zenei pályát futott be. Leghíresebb tanulói Lattmann Béla, Flier Edit, Farkas Zsolt és Kálvin Balázs voltak. A zenei képzés mellett maga is szerepelt különböző előadásokon, hangversenyeken. Igen népszerű volt a dorogi zeneiskola tanáraiból álló kamarazenekaruk is. Pedagógiai hivatásán túl kiemelkedő tevékenységet folytatott a tehetséggondozás területén is.

Munkásságát számtalanszor külön elismerték és jutalmazták is. Többek között méltán vehette át a Dorogiak Dorogért díjat, a Bonis Bona (Jótól jót tanulni) díjat, valamint a Miniszteri Dícséretet. Utóbbi kettő állami kitüntetés. Kollektívaként Pro Urbe Díjas a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskolával. Azonban a legnagyobb elismerése az a nagyfokú szeretet és ragaszkodás, amelyben tanítványai részesítették. A hivatásában kimagasló személyen túl a hétköznapi életben is egy életvidám, családszerető egyénként marad meg emlékezetünkben.

Borsika férje, Gerstner Bálint neves okleveles bányamérnök, aki haláláig a Dorogi Szénbányák dolgozója volt, mint a bányaüzem műszaki vezetője, valamint a bányaművelési osztály fejlesztési mérnöke. Munkásságát többször kitüntetéssel ismerték el. Gyermekeik, Árpád és Boglárka szintén édesanyjuk zeneiskolai növendékei voltak. Életüknek ugyan úgy meghatározója lett a zeneművészet. Hivatásuk mellett mindketten aktívan muzsikáltak is különböző zenei formációkban, köztük könnyűzenei együttesekben is. A két gyermek messze földön is öregbíti családjuk, egyben városunk és nemzetünk jó hírnevét. Árpád orvosi diplomájának megszerzését követően immár több, mint két évtizede Texasban és Kaliforniában dolgozik különböző világhírű egészségügyi kutatóintézményeknél, míg Boglárka pedagógusként Londonban.

Gerstner Bálintné Borsika (1943-2019)

Borsikát október 21-én, az esztergomi Szentgyörgymezői temetőben, délelőtt 11 órakor helyezik örök nyugalomba. Pályafutása, életvitele és emberi értéke azonban megmarad példaként a jövő generációjának, emlékét sosem feledve.

Nyugodjék békében!

Megosztás