Dobronyi Kitti nyerte meg a Megye Szépe versenyt

Dobronyi Kitti nyerte meg a Megye Szépe versenyt

Dorog, Hírek, Komárom-Esztergom Comments Off 191

Szeptember 28-án, szombaton, Dorogon rendezték meg a Miss Alpok Adria és Komárom-Esztergom Megye Szépe versenyt. A zsűri döntése alapján a komáromi Dobronyi Kitti fejére kerülhetett a korona.

A rendezvényt Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat elnöke nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy számára nagyon fontos, hogy ez egy igazi Komárom-Esztergom megyei rendezvény és fontos az is, hogy itt vagyunk Dorogon, abban a városban, amely egyre több helyet követel a megye kulturális életében.

Dr. Tittmann János, Dorog Város polgármestere, beszédében kiemelte, hogy immáron második alkalommal köszönthetjük a szépségverseny résztvevőit Dorogon. Ha ez így megy tovább, akkor az elnök úrnál pályázni fogunk a megye szépség városa címre – jegyezte meg.

Szekér Zoltán, a Dunamente konzorcium vezetőségi tagja elmondta, hogy az elmúlt hetekben és hónapokban sokat kutakodtak, hogy melyik lehet az a 10 lány, akit érdemesnek tartanak arra, hogy megmutassák magukat a mai napon szépségükkel, bájaikkal és különlegességükkel. Reméljük, hogy a nyertes majd méltóképpen képviseli megyénket az országos versenyen is – tette hozzá.

A beszédek után bemutatták a zsűrit a vendégeknek, majd a lányok különböző stílusú ruhákban mutatkoztak meg. Először Dudik Szonja által tervezett elegáns ruháiban láthattuk őket, majd farmerben és a „Dunamente turisztikai térség” pólóban jelentek meg. A versenyzők mindegyike rövidfilmmel és jelmondatokkal mutatta be azt a régiót a megyéből, ahonnan érkezett.

Amíg a lányok felkészültek a következő tourra, addig a Budapest Jazz Orchestra biztosította a jó hangulatot, a mikrofon mögött pedig Gájer Bálint énekelt. A koncert után a lányokat bikiniben, majd végül a „Hudák család Kéziszövő és Varró Műhelye” által készített régi viseletben láthattuk.

A zsűri döntése alapján az első helyen a komáromi Dobronyi Kitti végzett, a második a dorogi Büki Melinda lett, aki egyben különdíjban is részesült a Facebookon meghirdetett közönségszavazás nyerteseként. Végül a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a gútai (felvidéki) Fülöp Krisztina álhatott fel.

Versenyzők: Varjú Sandra (1), Lácza Loretta Lilla (2), Kalmár Nikoletta (3), Kutacs Evelin (4), Fülöp Krisztina (5), Dobronyi Kitti (6), Büki Melinda (7), Dombi Alexandra (8), Mikite Vivien (9), Szvétecz Klaudia (10).

Lehoczki Dávid

Fotók: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top