Kategóriák: EsztergomHírek

Búbánatvölgyben horgásztak tűzoltóink

Az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóság és az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében került megrendezésre szeptember 26-án, csütörtökön a III. „Tüzes Víz” Horgászverseny.

A versenyre – melynek a búbánatvölgyi Kerek-tó adott otthont – tizenegy csapat nevezett be. Pontyok, amurok, és keszegek vártak a háromfős csapatokra. A versenyzők jó időben, napsütésben nyolc órától délután három óráig horgászhattak.

Komlós Tamás c. tűzoltó őrnagy, megbízott kirendeltség-vezető köszöntötte a résztvevőket és ismertette a versenyszabályokat, köztük azt, hogy a horogra akadt halakat a mérlegelés után vissza kell engedni a tóba. A versenyen Szunyog Zoltán tű. ezredes igazgató is elismerően mosolygott a megye tűzoltóira, egy-egy kifogott hal után, vagy szurkolt éppen a hal kifogásával harcoló tűzoltóknak. Az eredmények rögzítése alatt sem volt idő unatkozni, hiszen a horgászok ízletes gulyást főztek, és fogyasztottak el a megmérettetés után.

A legeredményesebben szereplők részére a díjakat Komlós Tamás c. tűzoltó őrnagy, mb. kirendeltség-vezető adta át.

A „Tüzes víz” horgászverseny eredményei:

  1. helyezettek: Bajnai favágók  (Bajnai Katasztrófavédelmi Őrs)
  2. helyezettek: Kopasz kutya (Bajnai Katasztrófavédelmi Őrs)
  3. helyezettek: Halbarátok (Komáromi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

Forrás: komarom.katasztrofavedelem.hu
Fotók: Káli Sándor tű. alezredes