Két hetes szünet után újra bajnoki

Két hetes szünet után újra bajnoki

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 40

A válogatott selejtező-mérkőzése miatt kényszerszünetet tartottak a labdarúgó első- és másodosztályban. Csapatunk a 8. forduló jegyében Győrben, a Gyirmót ellen próbálja meg a majdnem lehetetlent, a pontszerzést – Szabó Gyula cikke.

Bányásznapon tartottak utoljára teljes fordulót az NB I és NB II mezőnyében.  A dorogiak a Haladás ellen odahaza mérkőztek döntetlenre, amely igazából egyik félnek sem volt jó, mégis legalább egy régi igen rossz sorozat ezzel megszakadt. Nevezetesen, 1972 óta nem tudtak pontot szerezni a szombathelyi alakulat ellen a mieink. A találkozó jól indult és az első játékrész első felében a dorogiak domináltak. Adódtak helyzetek is előttük, amelyek ugyan kimaradtak, viszont egy ártalmatlan szituációt követően sikerült a vezetést megszerezni igen korán. Papp Máté beadását elcsípte ugyan a Haladás portása, ám kiejtette és a szemfüles Paudits Patrik a hálóba lőtt. Legalább ilyen elkerülhető lett volna a vendégek gólja is. A frissen csereként beállt játékosuk két dorogi védő díszkíséretében lőtt akadálytalanul a kapunkban. Összességében igazságos volt a pontosztozkodás, de ezzel egyik csapat sem járt túl jól. A Haladás ötödik döntetlenjét könyvelhette el az eddigi hét meccsen. 

A forduló érdekességeként az addig nyeretlen újonc Ajka megszerezte első győzelmét, amely mindjárt igen nagyarányúra sikeredett, miután ötöt hintettek a Vácnak. A Dunaparti különítmény csak ellenük tudott pontokat szerezni, további meccseit sorra elbukta. Az Ajka a szünetet kihasználva lejátszotta korábbról elmaradt meccsét. Otthonukban 4-3-ra kikaptak a Nyíregyházától, így helyzetükön nem javítottak, ám az elmúlt három fordulóban ők szerezték a legtöbb gólt. Számszerint 12 alkalommal voltak eredményesek, amely jóval több, mint a mieink eddig szerzett összes gólja. A nagy reményekkel induló csapatok közül csak az ETO szerepel a várakozásnak megfelelően és jelenleg az első helyezettől egy ponttal elmaradva a 3. helyen áll.  A legnagyobb csalódást kétség kívül a Vasas jelenti eddig, akik mindöszze egy ponttal szereztek többet nálunk és méltánytlan 12. helyen rostokolnak. A mieinkről nem is beszélve, akik csak a három újoncot és az idén alaposan meggyengült Vácot előzik meg. Utóbbitól ráadásul ki kis kaptak, míg a három frissen feljutottal szemben is egy meccsnyi az előnyük csupán. Persze még nagyon szoros a mezőny és egy győzelemmel nagyot lehet ugrani bárkinek, de mi a 2. forduló óta nem nyertünk és továbbra sem tűnik rózsásnak a helyzet.

Vasárnap a megtáltosodott Gyirmót ellen idegenben lépnek pályára kedvenceink. A házigazdák roppant gyengén rajtoltak, aztán az elmúlt három meccset zsinórban behúzták és a kieső helyről immár az előkelő 6. helyre tornázták fel magukat. Elképzelhető, hogy tovább tart a lendületük, de anélkül sem várhatjuk túlzott optimizmussal a meccset, hiszen a Gyirmót ellen az eddig lejátszott összes bajnokit elvesztettük. Igaz, csak négy ilyen alkalom volt, de ez egymást követően történt. Az eddigi 5 tétmérkőzésből csak a legelső kupameccsen tudtunk idehaza döntetlent játszani ellenük még négy éve. Az egy döntetlenhez és négy vereséghez 6:12-es gólarány társult. A bajnokik közül legtöbbször hármasával kaptuk a gólokat ellenük, némi gyógyír, hogy eddig legalább minden meccsen betaláltunk. Kérdés viszont, hogy most kire számíthatunk elől, hiszen a jelenlegi szezonban Paudits az egyszemélyes gólfelelős. Egy kivételével, minden gólunkat Ő szerezte, ráadásul az elvett meccsen is két gólt rúgott. Nagyon híján vagyunk a gólerős támadóknak, viszont sajnálatos módon, a gólokat viszont kapjuk. Csak a Nyíregyháza ellen úsztuk meg kapott gól nélkül. Legutóbb szintén a Gyirmót vendégeként találkoztunk idén február 17-én, mégpedig tévés meccsen. Az első félidőben nem csak kellemes benyomást téve jól is játszottunk, de Paudits 11-es góljával vezettünk is. Igaz, a megítélt büntető finoman szólva is vitatható volt, aztán a hazaiak pedig valóban alibi 11-est kaptak közvetlenül a félidő befejezése előtt, amelyből egyenlítettek. A második féidőben váltani tudtak és biztosan nyertek végül két góllal.

Csapatunk a szünet idején edzőmeccset játszott az NB I meglepetés csapatával, a 2. helyen álló Mezőkövesddel és a borsodiaktól egy ötöst kapott. Egy félidőn át jól állta a sarat a gárda, de a második játékrészben kidomborodott a nagyobb tudás és a rutin. Azért az örömteli, hogy ellenfelünk nagyon jó véleményt tett közzé a Dorogról. Sportszerű, szimpatikus és jó csapatnak nevezték a mieinket.

Paudits Patrik gólja utáni pillanat a legutóbbi Gyirmót elleni bajnokin

Nagy tétje lesz a vasárnapi meccsnek, hiszen sorra nagyon nehéz találkozók jönnek, s mindez megfeszített tempóban. Az MLSZ rendszere a rendszertelenségen alapszik. Himer-hamar lement hét forduló, aztán két hét üresjárat, majd vasárnaptól megint hétközi meccsel is tarkított időszak következik, s nehéz ellenfelekkel szemben. Csapatunkból rettenetesen hiányzik egy irányító, amely korábban a jelenleg még mindig sérült Mészáros Áron szerepköre volt. Hiányát nagyon megérzi a csapat és jelenleg nincs olyan, aki átvenné a szerepét. Egyéni jó teljesítmények vannak, de a csapatsportban ez édeskevés. Ha szinte minden ellenünk is szól sem mehetünk feltartott kézzel a pályára. Egyszer kijöhetnénk már mi is sikeresen a gyirmótiak elleni partiból, annál is inkább, mert azért egyszer sem voltak meggyőzően jobbak nálunk.

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top