Jótékonysági Sárkányhajós Nap Izsó Veráért

Szeptember 14-én, szombaton jótékonysági sárkányhajós napot tartanak a Palatinus-tónál – tudta meg a hidlap.hu.

A „Vidám Oroszlán – Izsó Veronikáért” Alapítvány rendezvényén gyűjtött adományokat és nevezési díjakat a koraszülött, mozgáskorlátozott, autista kislány rehabilitációjára fordítják. A parton várakozók számára is szerveznek programokat.

Reggel 8:30-kor az esztergom-kertvárosi strand főbejáratánál lesz a gyülekező, a kapunyitást követően 9:30-ig rövid technikai értekezletet tartanak és köszöntik a csapatokat. Délelőtt fél 10-kor elkezdődnek a futamok, de azok sem maradnak program nélkül, akik aznap nem ülnek hajóba. A szervezők gyermek jógával várják a fiatalokat, de a kicsik azt is megtudhatják, hogy hogyan kell sásból kishajót készíteni.

Az arcfestés és csillám tetoválás mellett a fitness, sport és rendőrségi bemutatók, a közlekedési vetélkedő, az air soft fegyverrel célbalövés és a légvár is további kellemes perceket ígér. A tervek szerint a versenyzőknek lilahagymás mangalica zsíros kenyeret és üdítőket biztosítanak. A sárkányhajó versenyt három hajóval bonyolítanák le, a jelentkezett csapatokat pedig kormányosok segítik majd, továbbá evezőket és mellényeket is kapnak a szervezőktől. Érdemes a versenyzőknek a kreativitásukat is megcsillogtatni, hiszen a legötletesebb csapatlászlót hajójára tűző egységet is külön díjazzák.

A befolyt nevezési díjakat és felajánlásokat Izsó Veronika rehabilitációjára szeretnék fordítani.

Facebook esemény>>

Forrás: hidlap.hu
Fotó: Vidám Oroszlán Facebook oldala (egy korábbi sárkányhajós nap a Palán)

Megosztás