Elhagyta barátnője: tört és zúzott a városban

Elhagyta barátnője: tört és zúzott a városban

Esztergom, Hírek Comments Off 219

Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt azzal a fiatal felnőtt férfival szemben, aki nem tudta elfogadni, hogy barátnője szakított vele, emiatt Esztergomban a közlekedési táblát ököllel ütötte, a plébánia előtt kihelyezett beton virágládákat pedig felrúgta.

A vádlottal 2019 májusában szakított a barátnője, melyet a vádlott nehezen tudott elfogadni. 2019. május 5. napján a vádlott italozott, majd 21 óra és 22 óra közötti időben barátnője esztergomi otthonához ment, bemászott a kerítésen, és a ház fala mellett ülve várta meg, míg a lány haza érkezik. Amikor a vádlott barátnője haza ért, édesanyjával együtt bezárkóztak a házba, a vádlott pedig kimászott az utcára és a közelben lévő közlekedési táblát ököllel ütni kezdte, valamint a plébánia elé kihelyezett beton virágosládákat addig rugdosta, míg azok feldőltek. A vádlott barátnőjének édesanyja hívta ki a rendőrséget, akik a helyszínen elfogták a vádlottat

A vádlott közterületen megvalósított, dolog elleni erőszakos cselekménye alkalmas volt megbotránkozás vagy riadalom keltésére.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a bűncselekményt beismerő vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top