Felszentelték a kesztölci útszéli keresztet

Felszentelték a kesztölci útszéli keresztet

Hírek, Kesztölc Comments Off 64

Augusztus 3-án, szombaton szentelték fel a kesztölci Szent István út és a Csévi út kereszteződésében található útszéli keresztet.

A kereszt tavaly decemberben egy baleset következtében sérült meg. A felújítási munkálatokat Hudecz László kőfaragó mester végezte.

A baleset úgy történt, hogy egy 62 éves férfi kanyarodás közben nekiütközött a Szent István utcai keresztnek. A történtek után a sofőr felkereste a polgármesteri hivatalt, az önkormányzat pedig azonnal hozzálátott a helyreállítás megszervezéséhez.

A renoválási munkálatok nyár elejére fejeződtek be, azóta újra korábbi helyén találhatjuk az 1889-ben Fekete Máté által állíttatott keresztet. A keresztszentelésen Vöröskői István polgármester köszöntötte az érdeklődőket. A Pilisi Himnusz eléneklése után Magyar Pál atya megáldotta a köztéri alkotást, majd Radovics Istvánné alpolgármester ismertette a szobor történetét, amelyhez két legenda is fűződik. Az ünnepség végeztél pikniket rendeztek a kereszt mögötti területen.

A kesztölci kereszttel kapcsolatos legendák ide kattintva olvashatók el!

További fotók>>

Juhász Sándor felvétele:

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top