III. NyergesiSzomszédoló Futóverseny

III. NyergesiSzomszédoló Futóverseny

Hírek, Nyergesújfalu Comments Off 144

2019. augusztus 3-án, szombaton, harmadik alkalommal rendezik meg Nyergesújfalun a ”NyergesiSzomszédoló” elnevezésű futóversenyt.

Az esemény létrehozásával egyrészt a helyi és kistérségi futómozgalmat szeretnék erősíteni, másrészt egy hagyományteremtő eseményt kívánnak folytatni, amely az év egyik legmelegebb hónapjában ad lehetőséget a futást szerető sportolóknak erejük összemérésére.

Ugyanakkor szeretnék megmutatni a futás gondolatával még csak kacérkodó, leendő sporttársaknak, hogy egy jó közösségben a rendszeres sportolást könnyedén a mindennapok részévé lehet tenni, amivel sokat tehetünk egészségünk és jó erőnlétünk megőrzéséért.

A távok meghatározásánál figyelembe vették, hogy a kezdő és a már rutinos hosszútávfutók is megtalálják a számukra kihívást jelentő versenyszámot. A rendezvény során külön figyelmet fordítottak a rajt/cél helyszín kiválasztására, amely a verseny után a futóknak és szurkolóknak egyaránt kellemes pihenési lehetőséget kínál.

2019-es újdonság, hogy a terepfutás kedvelőinek is érdemes lesz ellátogatni Nyergesújfalura. A Gerecse hegység egyik legszebb részére várják a terepfutókat, ahol egy közepes erősségű, gyors és jól futható útvonalat jelöltek ki. Ez elvezet a lenyűgöző és népszerű Öreg-kő lábához és a “Szomszédoló” névhez illően elvezet Mogyorósbánya és Bajót határán egyaránt. A meleg nyári hétvégén kiváló lehetőség egy árnyas terület felfedezésére!

A verseny után ne siess haza! Látogass el a „Völgyválasz” kulturális, zenei fesztiválra!

Facebook esemény>>

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top