Közel ötvenen küzdöttek meg a Bányász Félmaratonon

Közel ötvenen küzdöttek meg a Bányász Félmaratonon

Csolnok, Hírek, Sport Comments Off 155

Július 6-án, szombaton rendezték meg a Gerecse Dombvidék Bányász Félmaraton című versenyt, amelyet Csolnokon rendeztek meg.

A rettenetesen fülledt melegben 46 sportoló vágott neki a félmaratonnak. Meglátogatták a Getét, letértek Annavölgyre, majd átmentek Sárisápra is, ahol slaggal fogadták őket. A frissítő után a résztvevők felkapaszkodtak a gerincre és a csolnoki tavak, pincék mentén visszaértek a település közepére, ahol görögdinnye és zsíroskenyér volt a menü.

A sportolók 6 és 21 km-en mérhették össze tudásukat. A 6 km-es etap 80-20%-ban terepen és aszfalton történt, melynek szintideje 50 perc volt, míg a 21 km-es 70-30%-ban terepen és köves úton / aszfalton vezetett végig 210 perc szintidővel.

A 6 km-es távon a felnőtt férfiaknál fej-fej mellett Agárdi Zsolt és Szűcs István foglalták el az első helyet. A senior férfiaknál Borda József diadalmaskodott, aki egybe abszolút első is lett. A felnőtt nőknél Trexler Amanda, míg a senioroknál Boldog Szilvia lett az első.

A 21 km-es szakaszon a felnőtt férfiaknál Ócsai Sándor léphetett a dobogó legfelső fokára, aki egyben abszolút első is lett. A senior férfiaknál Bodócs Zsolt érte el a legjobb eredményt. A felnőtt női kategóriában Posztós Kitt, míg a senioroknál Almási Katalin győzedelmeskedett.

Részletes eredmények>>

További fényképek>>

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top