90 éve történt: Egy csodálatos trilógia harmadik felvonása

90 éve történt: Egy csodálatos trilógia harmadik felvonása

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 23

Fennállásának második évtizedében, annak is az első felében járó Dorogi AC labdarúgó csapata fantasztikus sorozattal rukkolt elő. A másodosztályban szereplő dorogiak előbb bronzérmet szereztek 1926-ban, majd jött a mesés folytatás, amelynek során egymást követő három évben is bajnoki címet nyertek. Ennek az emlékezetes sorozat harmadik állomásának kerek, kilenc évtizedes évfordulója ihlette ezt a visszaemlékezést – Szabó Gyula cikke.

Futball csapatunk az 1926-27 és az 1927-28-as bajnoki évadban is csoportjában az élen végzett, majd a következő szezonban is olyan elánnal szerepelt, hogy már az őszi záráskor mindenki előre neki adta volna a bajnoki címet. A húszas évek közepétől gyakorlatilag változatlan összetételű kerettel álltak fel, amely nagyon összecsiszolódott. A játékosok egyénileg is kiválóan képzett labdarúgók voltak, ám mint csapat is szemetgyönyörködtetően játszott és rá jellemző, egyedi stílust teremtett a honi futballban. Erről kiemelten az ország legnépszerűbb és legolvasottabb sportlapja, a Nemzeti Sport is külön cikkezett akkoriban.

A csapat megállíthatatlanul menetelt 1928 őszén és a Nemzeti Sport november 19-i számának egyik főcíme így hangzott: “Csak a Dorog nem vesztett még pontot.” Ez a tény pedig a hónap végéig sem változott, amelynek megfelelően a dorogiak hibátlan teljesítménnyel, 7 pontos előnnyel végeztek a tabella élén a szezonzárást követően. Valóságos diadalmenet volt az ősz, amely a szeptember első hetében rajtoló bajnoki szezonnal vette kezdetét. Bemelegítésként azt a Dunakeszit győzték le 2-0-ra, amelytől ugyan abban az évben sajnálatos módon kikaptak a Corinthián Kupa döntőjében. Ezt követte a bajnoki rekorddal is felérő kiütéses győzelem a Csillaghegy ellen, ahol csapatunk 11:0 arányban hengerelt. A bajnokság külön érdekessége volt, hogy a mezőnyben négy váci csapat is szerepelt. A Dunakanyar bal partjának bástyájaként is nevezetes püspöki székhely erős labdarúgóbázis volt akkoriban is. Erejét mutatja, hogy négy másodosztályú kvalifikált egyesülettel is rendelkezett, amelyek nagy városi rangadókat is vívtak egymással. Közülük a Váci Remény volt az aktuális ellenfelünk a következő fordulóban, akik ellen szorosabb, 3-2-es győzelem született. Ez önmagában is szép eredmény a jóerőkből álló vetélytárs ellen, azonban ha hozzátesszük, hogy ezen a találkozón két dorogi játékost is kiállított a játékvezető, akkor még bravúrnak is mondható a kettős emberhátrányból kicsikart siker. A Sashalom és az Alag is kénytelen volt meghajolni két-, illetve három góllal úgy, hogy még a becsület találatra sem futotta erejükből. A fentebb már említett Reménység csapata mellett a többi váci gárda sem tudott ellenállni a dorogiaknak, mi több, éppen a Duna-partiak elsőszámú csapata, a Váci SE (a legnevesebb váci klub, az egykori NB I-es bajnok, amellyel jelenleg is egy bajnokságban szerepel a Dorog) kapta közülük a legnagyobb zakót, mégpedig 5:2 arányban. A folytatásban nem csak nemes bosszút nem tudott venni földijeiért a Váci TE, de ők is kikaptak 4-2-re. A dorogiak közül szinte mindenki gólképes volt, de ebben az időszakban elsősorban Szloboda, Höfflinger, Varga és Horváth alkotta az első számú gólfelelős különítményt, amely igen eredményesen játszott. Ennek megfelően 38:10-es volt a listavezető gólaránya.


Az egy évvel korábbi bajnokcsaptunk. A képen látható játékosok valamennyien részesei voltak az 1929-es bajnoki címnek is.

A tavaszi folytatás előtt szinte csak az volt a kérdés, hogy mekkora előnnyel nyeri a bajnokságot a Dorog és esetleg sikerül-e csont nélkül végeznie? Az év elején egy sajnálatos hír taglózta le a futballhíveket, ugyanis a szintén másodosztályú, remek játékosokból álló Pilisvörösvár gárdája megszűnt. Akkor úgy tűnt, hogy az együttérzésen kívül sokban ez nem érinti a dorogiakat, azonban pár hónap múlva közvetlenül kihatott az egyesületünkre is. Ugyanis a felszabadult keret tagjai érthetően nem akartak parlagon maradni, ezért új klubokat kerestek, s közülük többen is Dorogra kívántak igazolni. Csapatunk, mint ebben az időszakban oly sokszor, helyi tehetségekre épített, s azon játékosok, akik máshonnan is érkeztek, régen dorogiasítva lettek és nagyszerűen épültek be a helyiek közé. Mindenesetre, egyelőre az őszi keretünk változatlan összetételben szerepelt és április végére 15 meccsét követően továbbra is 100%-os teljesítménnyel, 10 pontos előnnyel vezetett a Váci AC előtt és további 3 ponttal a 3. helyen tanyázó Dunakeszivel szemben. A gólarány is elképesztő, amely ekkor 59:14-es. Az erőviszonyokat jól tükrözi, hogy a 2. helyen álló váciakon is könnyedén lépett túl csapatunk 3:0 arányú győzelmével. Ez a szezon is hozott jópár nagyobb arányú sikert, közte két 5-0-ás és egy 7-0-ás diadallal. Nem is tűnt úgy, hogy bárki meglephetné a dorogiakat és május 24-én a sportújság is arról cikkezett, miszerint a Dorog már bajnoknak tekinthető. Ekkor került sor a fentebb utalt változásra,  a vörösváriak Dorogra sereglésére. A klub vezetése ha nem is valamennyiüket, de jópár remek labdarúgót le is igazolt, s közvetlenül a soron következő meccsen már pályára is küldték őket. Bár nagyszerű játékerőt képviselt valamennyi újdonsült szerzemény, azzal számolni lehetett, hogy a kialakult és olajozott csapategység, valamint a sokak által csodált híres dorogi stílus ezzel csorbát szenved. Márpedig sajnos ez történt és kisebb szenzációként számolt be a Nemzeti Sport arról, hogy az eddigi  18 mérkőzésén még pontot sem veszítő Dorogi AC vereséget szenvedett, mégpedig annak a Csillaghegy otthonában, akinek kétszámjegyű találat terhelte kapuját a dorogi csatárok által az őszi mérkőzésen. Igaz, csak minimális 1:0 arányú volt a vereség és a vesztüket jelentő gól is 11-esből esett. Azonban érezhető volt, hogy ez a csapat már nem az a megvesztegethetetlen stílusban (e jelzőt annak idején a Nemzeti Sport ragasztotta a dorogiakra csodálata jeléül) szárnyaló gárda és ezt a sorra jövő mérkőzések is híven igazolták. A Sashalom ellen 3-3-as döntetlen, majd a Dunakeszi ellen jött az újabb vereség. Ezúttal is csak 1-0, ráadásul ez rangadó is volt és szintén idegenbeli kisiklás.

A vörösváriakkal megtámogatott dorogi csapat sokkal inkább meggyengült, mintsem erősödött volna. Ez nem azt jelenti, hogy az újonan érkezők ne lettek volna derék, jóravaló labdarúgók, azonban nem tudtak beépülni egy kompletten összerakott, remekül együtt lélegző csapatszerkezetbe. A vezetőséget sem érdemes okolni döntése miatt, hiszen jót akarva, lehetőséget kívántak adni olyan játékosoknak, akiknek önhibájukon kívül megszűnt a csapatuk és valamennyien jólkipróbált, jónevű focisták voltak. Hogy a klub előljárói nem voltak könnyelműek, bizonyítja, hogy a szinte biztosnak tűnő bajnoki cím tudatában nem láttak rizikót a csapategység megváltoztatásában. Az új felállással viszont csak egyetlen győzelmre futotta erejükből, igaz, akkor alaposan elpáholták a Váci TE gárdáját 5-1-re. Azonban utólag ebben sem volt sok köszönet, mert az ellenfél megóvta a mérkőzést, éppen az új játékosok jogosulatlan szerepeltetésére hivatkozva, s az MLSZ helyt adva keresetüknek, megsemmisítette a pályán elért eredményt. Éppen a vörösvári klub megszűnése miatt további pontlevonásokkal is sújtották a Dorogot, ugyanis a Vörösvár minden korábbi eredményét törölték. A közösködés szomorú hozadékaként meglehetősen megcsappant a mieink előnye és a végelszámolásnál csak 2 pont előnnyel sikerült a 2. helyezett Dunakeszivel szemben a listavezető pozíciót megtartani és vele együtt a bajnoki címet megszerezni.

Azért elégedetlenségre nem lehet ok, hiszen ezzel csapatunk zsinórban harmadszor is bajnok lett, egyben dicsőségesen ünnepelhette 15 éves fennállását. Az már más kérdés, hogy miként zárult volna a bajnokság, ha nem dobja be a törölközőt a Vörösvár. Talán nem kell nagy jóstehetség, ha azt mondjuk, hogy láthatatlanban is megelőlegezhető lett volna hibátlan teljesítménnyel hozni a bajnokságot. A Dorogi AC két döntetlennel és három vereséggel rontotta a tökéletesnek indult bizonyítványát. Azonban így is toronymagasan emelkedett ki 66:24-es gólaránya. 


A húszas évek végének dorogi bajnokai.

A Dorog 1929-es bajnokcsapata: Bán, Bárdos, Berényi, Glatzner, Gullogi, Frayt, Horváth, Höfflinger, Klausz, Klotz, Körmendi, Kövesdy, Reizinger, Szedlacsek, Szloboda, Varga, Urbán. Ehhez jöttek még a tavasz végén csatlakozott vörösvári játékosok, közülük is kiemelten a legtöbb meccsen pályára lépő Lichner, Krempf és Vass  A csapat vezetőedzője Solymár Károly, segítője pedig Nagy Sándor volt. A dorogi jétékosok közül évek óta többen is oszlopos tagjai voltak a különböző amatör válogatottaknak, így ők számos plusz meccset is játszottak folyamatosan és párhuzamosan a bajnokik mellett. Négyen pedig – Frayt, Höfflinger, Reizinger és Szloboda – az olimpiai válogatott keret tagjai is voltak, s nem sokon múlott, hogy akár mind a négyen részt is vegyenek az 1928-as Amszterdami olimpián, amelyre végül a magyar válogatott nem utazott el.

A dorogiakra várt egy ráadás is, ugyanis a másik csoport bajnoka, a Szolnoki MÁV ellen a Középmagyarország bajnoka címért oda-visszavágó alapon kiírt döntő következett. A vezetőség nem változtatott az utolsó fordulókban megszokottá vált vegyes összetételen, így a vörösváriakkal megtámogatott kezdő tizenegy először Szolnokon meccselt egymással. A Tisza partján folytatódott a bajnoki hajrára jellemző negatív széria, ugyanis a mieink 4-2-re kikaptak vendéglátóik ellen. Azért igazságtalan sem lehet az utókor, hiszen nem legyinthetünk és könyvelhetjük ezt a kisiklást is kizárólag a felforgatott hadrend számlájára. A részletekhez hozzátartozik, hogy csapatunk egyik legjobbja, Szloboda Rezső sérülés miatt nem játszhatott, majd a játék során újabb klasszis dorogi, Frayt Miklós kényszerű kiválása miatt, a mérkőzés nagyrészében emberhátrányban küzdötte végig csapatunk. Fraytot ugyanis kiállították. A mieink pedig jól tartották magukat, miután 1-0-ás hazai vezetéssel fordultak, azonban később a szolnokiak 2-0-ra elhúztak, majd Horváth lévén szépített csapatunk. A minimális különbség megtartása helyett azonban kitámadt a megfogyatkozott létszámú gárda, amelyet könyörtelenül kihasznált a Szolnok és kétszer is betaláltak Glatzner kapujába. A végén Höfflinger József találatával csak szorosabbá tudták tenni a vereséget. Bár a sportújság megérdemeltnek találta a hazai győzelmet, de hozzá tette, hogy mind ez bizony szoros küzdelemben sikerült nekik. A dorogi játékosok teljesítménye alapján legalább annyi jót emeltek ki, mint a szolnokiaknál.


A Magyarország – Bulgária amatör válogatott mérkőzés 1929-ben. A fehér mezes magyar csapat tagjai között középtájon két dorogi is: Bárdos Sándor és Frayt Miklós.

A dorogi visszavágóra 1929. július 7-én került sort, ahol sikerült is volna ledolgozni a hátrányt, ráadásul ezen meccsen a Dorog minden csapatrészében jobbnak bizonyult és fölényben játszott. Reizinger László remekbe szabott fejesgóljával vezettünk is a félidőben, majd Horváth ezen a meccsen is betalált, amellyel csapatunk ki is harcolta volna a Középmagyarország bajnoka címet, ám a játékvezető érvénytelenítette a gólt. Az újság biztos és megérdemelt győzelemként konstatálta a dorogi sikert, ám a bíró a Szolnok javára eldöntötte a versengést. Azonban még véletlenül sem értékelhetjük kudarcnak, hiszen csapatunk ezzel együtt is az ország legjobbjainak számított az amatör csapatok között. Ezen felül, mint említettem, sorrendben ez volt a harmadik bajnoki győzelem és a korábbi két évben a bajnoki cím mellett sikerült a Középmagyarországi bajnoki címet is elhódítaniuk. 1927-ben pedig éppen a Szolnok elől. Akkor négy csoportos volt a kerületi másodosztály és a mieink hibátlanul vették a három másik bajnokkal szembeni körmérkőzéseket, köztük a Szolnok elleni párharcot is. 1928-ban pedig a kétcsoportos bajnokságot követően a Kecskemét elleni három meccsből álló viadalon sikerült mindez. Egyébként három évvel később visszavágtunk a Szolnoknak és akkor miénk lett a cím a kerületi döntőt követően, sőt a profi klubokat is ideértve, az ország 15. legjobb csapata lett a Dorog. Az akkori dorogi vezetőket is igazolni látszott idővel, hogy döntésük nem volt elhibázott, ugyanis a későbbiek során az említett egykor Vörösvárról befogadott játékosok közül  Lichner, Krempf és Vass egyaránt remekül beilleszkedett és igazi dorogiakká váltak. 

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top