Robbantással fenyegettek

Robbantással fenyegettek

Esztergom, Hírek, Kék hírek Comments Off 188

Az esztergomi nyomozók egy 14 éves lányt és egy 38 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. június 21-én 13 óra körül, hogy egy esztergomi gyárban bomba fog robbanni. A rendőrök azonnal megjelentek a helyszínen és megkezdték a gyár kiürítését, és a bombakutató rendőrök a gyár átvizsgálását. Az Esztergomi Rendőrkapitányság a bejelentés alapján közveszéllyel fenyegetés miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendőrök a rendelkezésre álló adatok alapján még ezen a napon 16 óra 30 perckor előállították a 14 éves komáromi fiatalt, majd 18 óra után pár perccel a 38 éves B. Istvánt is, aki a gyanú szerint felbujtóként vett részt a bűncselekmény elkövetésében. A rendőrök azt a telefont is lefoglalták, amiről a bejelentés történt. Az esztergomi nyomozók mindkét személyt gyanúsítottként kihallgatták. B. Istvánt a kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték, hogy az illetékes ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

Forrás: police.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top