Ünnepélyes keretek között adták át a megújult táti hivatalt

Ünnepélyes keretek között adták át a megújult táti hivatalt

Hírek, Tát Comments Off 190

Május 24-én, pénteken avatták fel az energetikailag megújult táti városházát, ami a TOP keretében 36 millió forint támogatásból és önkormányzati forrásból újulhatott meg!

Az ünnepségen Turi Lajos polgármester, Popovics György a megyei önkormányzat elnöke, dr. Völner Pál országgyűlési képviselő és dr. Kancz Csaba kormánymegbízott is beszédet mondott.

Az épület több szempontból is megújult, szigetelték a külső homlokzatokat és a födémszerkezetet, kicserélték az elavult nyílászárókat, a tetőre napelemeket szereltek fel és az épületet kondenzációs kazánnal látták el. Ezen kívül akadálymentesítették a hivatalt, továbbá a bejárat mellett mozgáskorlátozott személyek számára alakítottak ki illemhelyiséget.

Turi Lajos polgármester beszédében kiemelte, hogy a beruházás eredményeként az épület fenntartási költségei jelentősen csökkentek, illetve, hogy a korábbi képviselő-testületek racionális döntései közvetetten is hozzájárultak ahhoz, hogy megvalósíthatták a projektet.

Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője szerint önmérsékletet bizonyít, hogy az intézmények sorában utolsóként a hivatal épületét korszerűsítették. Egyúttal úgy fogalmazott, Tát várossá válása az itt élők szorgalmának és kitartó munkájának köszönhető.

Popovics György, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, hogy a település fejlődése évek óta töretlen, ez mind köszönhető a kormánynak és a megyének, illetve a település nem csak elnyeri a projekteket, hanem meg is valósítja.

A beszédek után Kardos Mihály plébános megáldotta az épületet, majd a résztvevők betekintést nyerhettek a megújult városházába.

Turi Lajos polgármester végül agapéra hívta az összegyűlteket, amelyre az Öreg Halász étteremben került sor, svédasztalos ebéd formájában. Az ebéd előtt pedig dr. Kancz Csaba kormánymegbízott méltatta Turi Lajos és a képviselő-testület munkáját.

Lehoczki Dávid

Fotók: Walczer Patrik

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top