Új tó Dorogon – cikk 1959-ből

Új tó Dorogon – cikk 1959-ből

Dorog, Hírek Comments Off 591

Dorog határában, Sátorkőn, egyre növekvő homokhegyek tövében új tó terjeszkedik el. Ma még csak 10 holdnyi területet foglal el a homok helyébe nyomuló víz, de évek múltán nagyobbodik, végső nagysága 80 hold lesz – olvasható a Komárom Megyei Dolgozók Lapja 1959. júniusi számában.

Ekkora víznek már örülne minden nagyobb város, sőt a horgászok is. A jövendő dorogi „Balatont” a horgászegyesület máris betelepítette hallal. Millió kicsi hal, nagyobb pontyok sütkéreznek a víz felszínén és rohannak falánkan a vízberepülő kenyérdarabkákra.

No de 3 Dorogi Szénbányászati Trösztöt a tó létrehozásában elsősorban nem az a szándék vezette, hogy üdülő-strandoló helyet teremtsen. Bár a jövő célja ez is lesz. A növekvő tó tetején pontonokra szerelve dolgozik a tröszt egyre híresebbé váló vízalatti homokkitermelő üzeme. A vízalatti homokkitermelésnek sok a látogatója. Az üzem kicsinyített mását kiállította a tröszt a Budapesti Ipari Vásáron is, ahol aranyéremmel tüntették ki.

A vízalatti homokkitermelés első kísérleteit 1955 júliusában indították meg. Lévárdi Ferencet — a nehézipari miniszter első helyettesét – akkor még a tröszt igazgatóját – az az elgondolás vezette, hogy a sátorkői homokbánya egyre fogyó tömedékanyaga pótolja. Két út állt a tröszt előtt: keres új homokbányát, vagy megpróbálja a vízalatti sátorkői homokot felszínre hozni. Lévárdi elvtárs találmányával a vízalatti homokkitermelés útját választotta.

Sátorkőn 80 kataszteri holdon 20 méter mélyen 30 évre van homok. Ma már 10 holdnyi területen 10-14 méter mélyen kitermelték a homokot. Mammut-szivattyúval hozzák a felszínre. Ma az üzem 24 óránkint 600 köbméter homokot termel ki s a felszínre került anyag helyét mindenhol a talajvíz foglalja el. így növekszik a dorogi tó.

A vízalatti homok felszínre hozása érdekében alkalmazott megoldás alkalmas kavics kitermelésére is. Ezért érdeklődnek a találmány iránt az építőipari vállalatok, de nagy az érdeklődés külföldön is. Alkalmazni lehet folyómedrek, torkolatok, eliszaposodott tengeri kikötők tisztítására.

A melegben kellemes a vízben dolgozni, a finom fehér homokban lépkedni. Az itt dolgozók okosan ki is használják ezt. Felső testüket barnára süti a nap, mezítláb dolgoznak a gépek között. De kihasználják a homok, a víz adottságát mások is. Vasárnaponkint, de hétköznap is strandolók lepik el a környéket. A víz hideg, mély is, könnyen végzetessé válhat a fürdőzőre. Bottyán elvtárs, az üzem művezetője motorcsónakkal járja a vizet, hogy a veszélyre felhívja a figyelmet. A rendőrség is beavatkozik, de annyi vízrevágyó, strandolni vágyó emberrel szinte tehetetlenek. Helyes lenne elrekeszteni a tóból egy részt és a strandolást e területre korlátozni, mert a jelenlegi vita ellenére is kijárnak a dorogiak fürdeni és könnyen baj történhet.

Borítókép: pontoncsere a mammut-szivattyú alatt

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top