Örök mérlegen: Dorog – Kaposvár

Örök mérlegen: Dorog – Kaposvár

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 174

A szezon, egyben a 2018-19-es évad utolsó hazai fordulójában a dorogiak a Kaposvár csapatát fogadják. Az idők során különböző kaposvári egyesületek ellen is – mint többek között a Kaposvári Táncsics SE, vagy a Kaposvári MTE csapatával – megmérkőztek a mieink, azonban ezen visszatekintés értelemszerűen csak a jelenlegi ellenfelünk, a somogyi megyeszékhely elsőszámú, legsikeresebb csapatával, a Kaposvári Rákóczi FC – korábban Kaposvári Kinizsi, vagy Rákóczi-Kaposcukor FC – elleni mérkőzések kerülnek terítékre. A bő 50 évre visszatekintő mérleg dorogi fölénnyel indult, majd fokozatosan jött fel ellenfelünk, végül az elmúlt két évtizedtől pedig egyértelmű a kaposváriak dominanciája Szabó Gyula összefoglalója.

Legelsőként a harmadosztálynak számított NB II-ben kerültek össze az 1968. április 21-én, Kaposváron lejátszott mérkőzésük alkalmán, ahol gólnélküli döntetlenre végeztek. A szeptember 15-én, Dorogon megrendézesre került visszavágón csapatunk egyszerűen legázolta ellenfelét és 6:1 arányú kitütéses vereséget mért a somogyiakra, pedig a dorogiak meglehetősen tartalékosan tudtak csak kiállni a találkozóra. A mérkőzés eredménye valójában 8:0 lett volna, ám az indiszponált játékvezető Reich Antal két teljesen szabályos gólját is érvénytelenítette, míg a vendégeknek egy többméteres lest engedett el, pedig a partjelző határozottan jelzett és ebből az ajándék akcióból szerezték a becsületgóljukat. Bár ez már csak a statisztikát befolyásolja, ám játékvezető nem csak két gólt vett el csapatunktól, de egyben a mesterhármast elért Reich Antalt megfosztotta a mesterötöstől, ami igazán ritka egy játékos életében. A következő évadban is tartott a lendület, noha támadóink ezúttal mérsékeltebb helyzetkihasználással ostromolták a kaput, de így is magabiztos, megérdemelt 2-0-ás győzelmet arattak Kaposváron. A hazai visszavágó ezek után kisebb meglepetésként szolgált, mert csak 1-1-es döntetlen született. A következő évben a bajnokság átszervezése miatt előbb egyfordulós, szimpla évadot tartottak, ugyanis ekkor álltak vissza újfent az őszi-tavaszi rendszerre. A sorsolás alapján idegenben kellett játszani a kaposváriak ellen, ahol gólnélküli döntetlent ért el csapatunk. Az 1970-71-es új évad első meccse meghozta a somogyiak első győzelmét, igaz, nagyon szoros küzdelemben tudtak nyerni odahaza 2-1-re, azonban a dorogi visszavágón újra helyre állni látszott a korábban megszokott papírforma, miután a mieink magabiztosan nyertek 3-1-re. 

Legközelebb már az 1974-75-ös idényben folytatódott az egymás elleni küzdelem, mégpedig egy osztállyal feljebb, az NB I/B-ben. Ekkora a Kaposvár a mezőny egyik favorit csapata lett és végül sikeresen fel is jutott az NB I-be. Ennek megfelelően náluk ki is kaptunk, igaz, ezúttal is hatalmas csatában és csak minimális arányban maradtunk alul a 2-1-es találkozón. Dorogon viszont simán, 3:1 arányban lett elporolva a bajnokaspiráns somogyi gárda. Bő egy évvel később a mieink is feljutottak az első osztályba, de sajnos esélyük sem maradt a pontszerzésre a 3-0-ás vereséget hozó őszi mérkőzésen, az élvonalban azóta megkapaszkodott ellenfele otthonában. Dorogon viszont a mieink domináltak és megérdemelten nyertek 2-1-re a visszavágón. Az évad végén csapatunk búcsúzott az első osztálytól, a rákövetkező évben pedig a kaposváriak is, így jó egy év múlva, 1978 augusztusában immár az NB II-ben kerültek újra össze. Dorogon változatlanul nem ment a Kaposvárnak és újra elvéreztek. Bár csak egy karcsúnak tűnő 1-0-ás győzelem volt, de teljesen megérdemelt. A somogyi megyeszékhelyen meg éppen a mieinknek nem ment a pontvadászat, mert rendre ott hagyták a pontokat, ahogy 1979 kora tavaszán is. A dorogiak leganagyobb ellenfele mégcsak nem is a hazai csapat, hanem annak katasztrófális állapotú játéktere volt. Az irreális talaj mindkét csapatot sújtotta, de a szerencsésebb vendéglátók végül találtak egy gólt, visszaadva az őszi vereséget. A folytatásban újfent próbált visszajutni a Kaposvár a legjobbak közé és az 1979-80-as évadban ez sikerült is nekik. A mieink ugyanakkor a mezőny alsó fertályát erősítették ebben az időszakban, így nem volt meglepő, hogy oda-vissza legyőztek bennünket. Bár a Dorogon lejátszott őszi mérkőzésen teljesen egálban volt a két csapat, viszont Jánosi István kiállításával megfogyatkozott a dorogi legénység, s ezt kihasználva tudott történetében először nyerni Dorogon az ellenfelünk, mégpedig 2-1-re. A kaposvári mérkőzés viszont sima 4-0-ás vereséggel zárult.

Hosszabb szünetet követően, 1988 augusztus végén találkoztak újra, mégpedig az NB II-ben, miután a kaposváriak éppen kiestek az NB I-ből, míg a mienk pedig feljutottak a harmadik vonalból. A két csapat előbbb Kaposváron adott randevút egymásnak, ahol a papírforma hazai sikert jósolt. A dorogiakra ez mit sem hatott és remekül megszervezett hadrendben estek neki ellenfelüknek, akik nemigen találták a dorogi taktika ellenszerét. A bátor, tetszetős játékunkat már az első húsz percben sikerült a vezető gólunkkal is megkoronázni. A játék képe sokat a folytatásban sem változott, noha a hazaiak igyekeztek legalább egyenlíteni, de meddő támadásaik inkább a mieinknek kedveztek, akik gyakran vezettek veszélyes kontrákat. Már a hazai publikum jó része megindult hazafelé, amikor az utolsó percekben csatárunk, Kotul László viharzott végig a vendégek térfelén. Senkitől sem zavartatva abszolút ziccerben könnyedén bebiztosíthatta volna csapatunk győzelmét, ám leállt cselezgetni a kifutó kapussal és eltotojázta a hatalmas lehetőséget. A portásnak sikerült felszabadítania. Még egy utolsó támadásra maradt idő, amely hazai szabadrúgással végződött a 16-os előteréből. A szabadrúgás után kialakult kavalkádot követően pedig 11-est kaptak a hazaiak, amelyet sikeresen értékesítettek, így a biztos győzelem helyett be kellett érni az egy ponttal. A tavaszi visszavágón odahaza is a Dorog irányított, de egy balszerencsésen bekapott gól miatt hátrányba került. Bár sikeresen kiegyenlítettek, további gól már nem esett, így megismétlődött az őszi 1-1-es eredmény. 


Fotó: Csatajelenet közben Duró József harca a somogyi ellenfelével a 2000. novemberi hazai 0:0-ás mérkőzésen.

Három évvel később kerültek össze ismét szintén az NB II-ben. 1992 október 4. minden bizonnyal a kaposváriak legnagyobb rémálmaként maradt meg. A vendégek  aligha kaptak ki valaha is ilyen megalázó módon. Már az első félidő is nyomasztó dorogi fölényben telt, de a kapu ekkor még érintetlen maradt. Fordulás után után viszont már a gólok is záporoztak. Balogh Zoltán és Guba Péter káprázatos találataik foglalták szabályos keretbe a 4-0-ás hazai győzelmet hozó bajnokit. Balogh kezdte a gólgyártás, majd két Guba varázslatot követően Balogh nem mindennapi hálózörgetése zárta a gólok sorát. A negyedik dorogi gólt még követni is elég volt, amikor Balogh a 16-os előterében kapta a játékszert, amellyel lendületesen megiramodva sorra fektette el a vendég védőket. Az ötösnél a kapust is kicselezte és egészen az alapvonalig vitte a labdát, majd megfordulva újra végigcselezte a védőfalat, közte többször a kapust is, s amikor szó szerint minden ellenfél játékos a saját 16-osán belül feküdt, egy lezser mozdulattal a kapuba továbbított. A rendkívüli bemutató közepette a dorogi közönség mindvégig örjöngött, sikított és még a tribünön lévők is lábújjhegyen pipiskedve kisérték figyelemmel a fejleményeket, s amikor a labda végre a hálóba került valami katartikus élménnyel vegyített hangorkánt lövelt az éterbe a többezres nézősereg. A teljesen enerválttá vált kaposváriak között Szatmári Csaba ugrott ki az utolsó percekben ajtó-ablak helyzetet teremtve, ám a kapujából kiinduló Udvarácz Milán elütötte, amiért egyből kiállította a bíró. A vendégeket annyira sokkolta a vereség, hogy két órával a meccs vége után még mindig a stadion környékén körözött a buszuk, ugyanis nem találtak ki Dorogról. A hazai szurkolók egy része diadalmasan a Korhely-tanya kerthelyiségében tobzódott, mikor a vendégek buszára lettek figyelmesek, amely többszöri próbálkozást követően a református templom és a volt Park étterem között megfeneklett. A busz ablakaiból elcsigázott arcok bámultak kifelé, majd kinyílt a busz ajtaja és kétségbe esetten kértek útbaigazítást, ugyanis mint kiderült, eltévedtek. Végül a készséges helyi drukkerek megmutatták a helyes utat. A tavaszi idegenbeli visszavágó márt koránt sem hozott ilyen diadalmenetet, pedig a meccs képe alapján megismételhető lett volna az őszi kiütéses győzelem. Helyette a legjobb helyzetek is kimaradtak, sikerült a kapufát is körbelőni, mindezt szinte végig egykapuzva. A két csapat nem volt egy súlycsoportban, mégis a hazaiak egyetlen valamire való lehetősége gólt hozott és el is döntötte a mérkőzést a vendéglátók javára.

Négy év elteltével az, 1997-98-as évadban az NB I/B-ben csapatak össze. Előbb szeptember közepén Kaposváron találkzotak, ahol kiegyenlített erők küzdelmét hozta az első játékrész, majd a II. félidő legelején a semmiből találtak egy gólt a hazaiak, s a dorogiak futhattak az eredmény után. Egyes időszakokban teljesen beszorították ellenfelüket, de semmi sem akart összejönni, pedig egy vagonra való helyzet adódott a kaposvári kapu előtt. Marczinkó Zoltán még az üres kapuba sem tudott betalálni. A mérkőzéshez emlékezetes történetek is kapcsolódtak. Odafelé a dorogi szurkolókat Siófokon várta egy dorogi szimpatizáns, aki a teljes dorogi tábort vendégül látta saját éttermében. A kaposvári drukkerek pedig  barátkozni jöttek a dorogiakhoz a mérkőzés után és irígykedve mondták, hogy a dorogiaknak idegenben nagyobb a tábora, mint az övék otthon, pedig erre a meccsre nagyon készültek és ilyen sokan még soha sem gyűltek össze. A tavaszi hazai visszavágón szinte az őszi meccs ismétlődött meg. A vendégek egy szöglet utáni fejesgóllal nyertek, miután sikeresen kibekkelték a hazaiak próbálkozásait. Néhány kaposvári drukker ellátogatott Dorogra, folytatva az ősszel elkezdett barátságot. 

Az ezredfordulón szűk három hónapon belül háromszor is megmérkőztek egymással. Előbb 2000. augusztus végén, az NB I-nek nevezett másodosztály alapszakaszában. A 3. fordulóban Kaposváron katasztrófális zakót kaptak a mieink. A hazaiak meg sem álltak féltucat gólig, amelyre egyetlen egy válasz sem jött, így a két csapat történetében ez a 6-0 lett a legnagyobb arányú vereség a Kapovártól. Az első két fordulóban pontszerzés nélkül 9 kapott gólt követően kapta a kegyelemdöfést a csapatunk és abszolút sereghajtóként, 15 kapott góllal semmi jóra sem számíthattunk a folytatásban. A dorogiak elszántsága és hatalmas szíve azonban vitte előre a csapatot és mire jött az október elsejei hazai visszavágó, megerősödve, zsinórban négy győzelemmel és kapott gól nélkül fogadhatta a listavezető somogyiakat. A mérkőzésen a dorogiak mindvégig jobbak voltak és sikerült véghez vinni a bravúrt az éllovas legyőzésével, akik még az első hazai gólt kiegyenlítették, azonban a mieink szépségdíjas találattal, amely egy csukafejesből esett, ismét a maguk javára fordították az eredmény és nyertek 2-1-re. Egyben sikeresen állva maradtak az alapszakaszt követően és jöhetett a folytatás változatlanul az NB I-ben, ahol a 2000-2001-es évadban, november legvégén ismét odahaza játszthattak a Kaposvár ellen. Gyakorlatilag az előző havi játék folytatódott, ahol a dorogiak irányítottak és közelebb álltak a győzelemhez, de végül gól nélkül végződött találkozó. A meccshez egy nem mindennapi jelenetsor is tartozott, amely utólag hatalmas derültséget váltott ki. A II. félidő legelején a  vendégek támadtak éppen és a kibontakozó akció közepette Vigh Szabolcsot találták meg a labdával, aki futtából saját kapunkra tüzelt. Hatalmas lövése a kapufán csattant, majd a kipattanó is hozzá került és el kezdett cselezgetni a saját 16-osunkon belül, mire az egyik kaposvári játékos buktatta. A közönség felhördült, hogy 11-es! – mivel annyira megzavarodott mindenki. Különösen azon szurkolók, akik éppen a büféből érkeztek vissza és csak annyit láttak a kapu mögül, hogy Vigh bombája kapufát ért, majd felvágják a dorogi csatárt. Azonban hirtelenjében sok embernek fel sem tűnt, hogy ez már a második játékrész, így nem támadhattunk ismét ugyan arra a kapura. Az esetet követően természetesen a Dorog jöhetett kifelé szabadrúgással és bizony kellett egy kis idő, míg mindenki felfogta, hogy mi is történt pontosan. A meccs végén Vigh is elismerte, hogy teljesen abban volt, hogy mi támadunk és a legurított labdát ezért lőtte a saját kapunkra. Egyébként a vendégek teljesítményéről is sokat elárult, hogy ez volt szinte az egyetlen komoly gólszerzési lehetőségük a mérkőzés folyamán. Nem úgy a tavaszi visszavágón májusban, ahol ezúttal is elporolták csapatunkat és szintén 6 gól esett, azonban picit kedvezőbb elosztásban, ugyanis legalább szépíteni sikerült az 5-1-es vereséggel zárult találkozón. A meccs igen hamar eldőlt, miután a hazaiak az első húsz percben négy gólt rámoltak be a dorogi kapuba. Gyakorlatilag minden helyzetük góllal zárult. Nyilvánvaló, hogy a hazaiak is visszavettek a tempóból, azonban ezzel együtt is dícséretes a dorogiak tartása, akik nem rogytak meg és a félidő második felében teljesen egyenrangú partnerek tudtak lenni. A második félidő szinte el sem kezdődött, amikor újabb találat született, de további hazai gólok helyett a mieink egyre erőteljesebb támadásokat vezettek, amelyek közül egy tetszetős akciót követően sikerült a becsületgólt megszerezni. A gól tovább lendítette a dorogiakat, akik a későbbiekben 2-3 ziccert kidolgoztak, valamint lőttek egy kapufát is, s végül ha egy picit pontosabbak, faraghattak volna a tetemes hátrányból.

A 2001-2002-es idényben előbb Kaposváron mérkőztek meg. A közelmúlt két idegenbeli eredmény alapján joggal aggódott mindenki, ráadásul a hazaiak végig az élbolyhoz tartoztak, míg a mieink abszolút sereghajtóként szégyenkeztek éppen. Ennek ellenére a mérkőzés képe alapján könnyen a Dorog is nyerhetett volna. Csapatunk mindvégig egyenrangú ellenfele volt vendéglátójának és a helyzetek tekintetében is legalább annyi lehetősége volt a gólszerzésre, mint az ellenfelének. Csak a gyenge csatárteljesítménynek köszönhetően kaptak ki 2-0-ra. A tavaszi hazai visszavágón is kiegyenlített erők küzdelme folyt, ám a vendégek egy Rajczival jobbak voltak. A szép pályát befutó, neves élvonalbeli játékos mesterhármasával nyertek a somogyiak 3-0-ra. Jellemző a dorogiak meddő támadójátékára, hogy még büntetőből sem tudtak szépíteni.

Bő másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy a két csapat tavaly november 25-én újra megmérkőzzön egymással. A találkozó egyértelmű esélyese a szezon meglepetéscsapataként szereplő, kiválóan menetelő Kaposvár volt, ráadásul hazai pályán fogadhatta a dorogiakat. Mégis kishiján vaskos meglepetés született. A mieink harapósan kezdtek és az első negydórában nem hogy kibontakozni nem hagyták a hazaiakat, de irányították a mérkőzést és több kecsegtető helyzet közepette már az első tíz percben vezettek. A félidő közepére kiegyenlítődött a küzdelem és mindkét oldalon akadtak lehetőségek. A hazai zöld-fehérek éppen Horváth kapus egy bravúros védését követően egyenlítettek, majd szintén egy Horváth bravúr előzte meg közvetlenül a kaposváriak vezető gólját a második félidőben. Azonban közben is számos nagy dorogi helyzet adódott a túloldalon. A játék kifejezetten lüktető, élvezetes volt. A dorogiak nagy hajrát nyitottak és hosszú percekig szorongattak, mire sokadik próbálkzásukat követően egy látványos nagy góllal megérdemelten egyenlítettek. A meccs utolsó percében jöhetett volna az igazi slusszpoén, amikor a hazaiak utolsó támadásához a kapusuk is előre jött, ám elvesztették a labdát és a gyors kontrából Szedlár ajtó-ablak ziccerbe került. Lövése millimétereken múlott, ám a labda a felső lécen csattan, majd a kipattanót Mészáros bombázta rá. A léc alá tartó labdát nagy bravúrral tolta ki a portás. Nem csak a 2-2-es eredmény volt dícséretes, de a mieink a szezon legjobb játékával felejthetetlen 90 percet produkáltak. Noha a mérkőzésnek voltak fordulópontjai, összességében csapatunk közelebb állt a győzelemhez. Hűen tükrözi az összefoglalót Waltner Róbert, a kaposváriak edzőjének nyilatkozota a meccset követő interjúban, miszerint mindent elárult a meccsről, hogy a kapusuk volt a mezőny legjobbja.

A két csapat egymás elleni mérlege: 28 mérkőzésen 8 dorogi és 13 kaposvári győzelem mellett 7 döntetlen, 31:42-es gólarány.

Hazai mérlegünk: 13 meccsből 7 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, 24: 13-as gólarány.

Idegenben: 15 meccsen 1 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség, 7:29-es gólarány.

Mindkét csapathoz kötődő személyek közül egy igazi legenda, Monostori Tivadar, aki a Dorog klasszis játékosa, majd utánpótlás edzője volt, míg a kaposváriak vezetőedzőjeként is munkálkodott. 1988-ban hívták Kaposvárra a kiesés rémétől fenyegetett csapathoz, ám még neki sem sikerült az NB I-ben benntartani a gárdát. Egy évet lehúzott az NB II-es csapatnál is és ekkor ellenfélként ült a kispadon a dorogiakkal szemben. Vajda Gusztáv játszott korábban a Kaposvárban, mielőtt Dorogra igazolt volna, továbbá Földes Milán, aki közvetlenül a somogyi csapatból érkezett Dorogra. Távolabbi kötődésként azért érdemes még megemlíteni volt játékosunk és szakmai igazgatónk, Bene Ferenc részéről, hogy édesapja, a világhírű labdarúgó, olimpiai bajnok Bene Ferenc pályafutását a Rákóczi utánpótlás csapatainál kezdte. 

Végezetül az eddigi 31 dorogi gól szerzői időrendben: Juhász Tibor (2), Reich Antal (3), Virág Pál (2), Takács Tibor, Mucha József, Kiss Rudolf, Horváth Péter, Peszeki Jenő (3), Lódi László (2), Laczkó István, Szabó József, Varga János, Németh Zoltán, Mózner János, Balogh Zoltán (2), Guba Péter (2), Takács Gábor, Csapó Károly, Papp András, Hegedűs Márk, Lénárth Tomás, valamint Csaba Tibor (Kaposvár) öngólja. 

Borítókép: Dorogi szurkolók a Kaposvár-Dorog mérkőzésen 1997-ben.

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top