Örök mérlegen: Dorog – Siófok

Örök mérlegen: Dorog – Siófok

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 113

A dorogiak a Balaton partjára utaznak a hétvégén, amely azonban egy cseppet sem ígérkezik idillinek. Mindkét csapatnak nagyon kellenek a pontok, így kiélezett mérkőzés várható. Az egymás elleni eddigi mérkőzések is ezt vetítik elő, hiszen legtöbbször szoros meccseket vívtak, az összesítés pedig enyhe dorogi előnyt mutat – Szabó Gyula összefoglalója.

Legelsőként az NB II-ben (amely akkoriban a harmadosztályt jelentette), Dorogon 3 ezer néző előtt mérkőztek meg 1968. április 16-án, ahol nem sokon múlott, hogy kétszámjegyű eredmény szülessen. A mieink szabályosan leradírozták ellenfelüket és 9-0-ás kiütéses győzelmet arattak. Ennek ellenére az őszi visszavágón már nem sziporkáztak így, sőt a somogyiaknak sikerült 2-1-re nyerniük. A következő, 1969-es évadban azonban nem potyogtak ennyire a gólok, viszont eredményesebben alkultak a találkozók, miután a Dorog oda-vissza győzőtt 1-0-ra.

Ezt követően hosszú, közel másfél évtizedes szünet után, az egycsoportos, 20 csapatból álló NB II-ben kerültek újra össze az 1982-83-as évadban. A siófokiak ekkor voltak feljövőben, míg a mieink a kiesés ellen küzdöttek. Előbb novemberben, idegenben került sor a mérkőzésre, amely súlyos, 4-0-ás vereséget hozott. Pedig nem úgy indult, hogy nagy zakó lesz a vége. Szórványos és veszélyes dorogi támadások vezették be a félidő első felét, majd a hazaiak jutottak egy meglehetősen vitatható 11-esből előnyhöz, miután Péntek Béla szerelését látta szabálytalannak a játékvezető. Az igazi fordulatot a dorogiak játékmesterének, Sikesdi Gábornak kiválása hozta, akit kecsegtető helyzetben durván felvágtak úgy, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. A vétkes védő megúszta egy sárgalapos figyelmeztetéssel, a félidő pedig egy nagy kavarodás utáni lövésből esett találattal kétgólos siófoki vezetéssel zárult,  majd  újabb 11-esből és egy szabadrúgásból növelték előnyüket a második játékrészben. A tavaszi dorogi összecsapásuk ha nem is az év, de mindenképpen a forduló meglepetését szolgáltatta. A siófokiak a dobogós helyek egyikének biztos várományosaként léptek pályára és az első félidőben igazolni látszott a papírforma, miután egygólos vendég vezetéssel fordultak a csapatok. A folytatásban azonban az egyre jobban belelendült Dorog teljesen megérdemelten 2-1-re a maga javára fordította az eredményt, a Siófok ezzel pedig leszorult a dobogóról.

Bő két évvel későbbb, 1984 októberében a Magyar Kupa legjobb 16-közé jutásáért a kupa-győztes siófokiak méltó ellenfele tudott lenni az NB III-as csapatunk, de ez csak egy tisztes 2-0-ás vereséghez, egyben a kupa-búcsúhoz volt elegendő.

Ismét hosszú ideig elkerülték egymást, míg 2001-ben az NB I/B-ben lettek újból ellenfelek. Március végén Siófokon az első bő negyedóra négy gólt hozott. A hazaiak gyorsan vezetéshez jutottak, amelyet legalább olyan gyorsan ki is egyenlítettek a dorogiak. Pár perc elteltével ismét a hazaiaknál volt az előnyt, azonban ezúttal sem sokáig örülhettek, mert újból jött a válasz. A Siófok harmadszor is előnybe került, ezt azonban már nem nem tudták ledolgozni, így 3-2-es vereség lett a vége. A visszavágón ugyanakkor szinte megismétlődött az 1983-as hazai mérkőzés forgatókönyve. Sokáig vezettek a vendégek, de a nagy hajrát nyitó és rengeteg helyzetet kidolgozott mieink 2-1-re fordítani tudtak. A 2001-2002-es évad Dorogon játszott meccsén aratta legnagyobb arányú győzelmét ellenfelünk, miután enerváltan játszó csapatunkat különösebb erőlködés nélkül 5-0-ra verte. A vendégeket csak az augusztus eleji nagy hőség izzasztotta meg. A tavaszi visszavágón az akkor éllovas Siófok otthon viszont nehezen boldogult a mienkkel és bár nyögvelősen hozták 1-0-ra a meccset, de akár fordított eredmény is születhetett volna.

Ezt követően újabb, közel másfél évtizednyi szünetet követően, a három évvel ezelőtti feljutásunk óta immár folyamatosan csoporttársak vagyunk. Ez az időszak viszont egyértelműen a dorogiaknak kedvezett, amelyet ezidáig veretlenül hoztak. 2016. augusztus 24-én kisebb bravúrral 2-0-ra nyertek Siófokon, majd a dorogi visszavágón sem kellett sok az újabb győzelemhez, de végül be kellett érni a gólnélküli döntetlenel. 2017. október végén hazai pályán harmadszor ismétlődött meg úgy a 2-1-es Dorog-győzelem, hogy vesztett állásból fordítva nyertek. A tavaszi visszavágón Siófokon ezúttal is sikerült győzni, míg legutóbb, a jelenlegi évad első meccse odahaza gólnélküli döntetlent hozott.

A két csapat eddig 16 alkalommal játszott egymás ellen, ahol 8-szor nyertek a dorogiak, 6-szor szenvedtek vereséget és 2 döntetlen mellett 23:20-as a gólarány. Hazai mérlegünk: 9 meccsből 5 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 16:10-es gólarány, míg idegenben 7 mérkőzésből 3 győzelem és 4 vereség, 7:10-es gólaránnyal.

Siófokon eddig soha sem végződött döntetlenre a mérkőzésük, a legutóbbi két összecsapást pedig a mieink nyerték kapott gól nélkül. A dorogiaknak két évadban – 1968 és 2017-2018 -, míg a siófokiaknak egyszer, a 2001-2002-es évadban sikerült oda-vissza nyerniük. A Dorog mindhárom Siófokon aratott győzelmekor nem kaptak gólt, viszont az eddigi 7 Balaton-parti összecsapás közül kettőn voltak gólképtelenek.

Egy egész csapatra való játékos van akik mindkét klubhoz kötődnek. Duli Zsolt, Medgyes Zoltán és Tóth Martin korábban a Dorog játékosai voltak, majd a későbbiekben kerültek a siófoki csapathoz, míg egykor a Siófokban játszók közül idővel Dorogon folytatta Duró József, Schultz Levente, Sitku Illés, Bojtor László,  Csató Martin, Simon Attila, Nagy István, Papp Máté és Paudits Patrik.

Bozai Gyula és Strausz László vezetőedzők mindkét csapatot vezették, sőt Strausz közvetlenül Siófokról érkezve vette át a dorogi csapat iránytását. Mucha József a dorogiak egykori nagyszerű válogatott labdarúgója később a Siófok edzője lett, míg a siófokiak egykori játékosa, Schindler Szabolcs pedig a Dorog edzője volt. Külön érdekesség, hogy az összefoglalóban említett 5-0-ás hazai vereségünk alkalmán a diadalmaskodó siófokiak kispadján egy volt dorogi, Mucha József, míg a dorogiakén Strausz László személyében egy volt siófoki ült vezetőedzőként.

Az eddigi 23 dorogi gól szerzői időrendi sorrendben: Tóth Gyula (2), Takács Tibor (3), Virág Pál (2), Juhász Tibor, Mucha József, Lakics Balázs, Horváth Péter, Reich Antal, Csizmazia István, Schalk Károly, Czifferi Tamás, Takács Gábor (2), Kasza István, Perovics Dávid, Tóth Martin, Szalai András, Szedlár Gábor és Mészáros Áron.

A mellékelt felvételen Bor Dávid nagy helyzetben a siófoki kapu előtt, a Siófok – Dorog 0-2-es mérkőzésen, 2016. augusztus 24-én.

Szabó Gyula

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top