Bemutatkozik a Thara Tánciskola

Bemutatkozik a Thara Tánciskola

Esztergom, Hírek Comments Off 254

A Thara Tánciskola bemutatót tart március 23-án, szombaton, Esztergomban a Bottyán János Szakközépiskola dísztermében. Tácsik Gabriella, a tánciskola vezetője mesélt a részletekről.

A rendezvény során 15 órától lehet látogatni a Hölgyudvart, ahol néhány kiállító terméket is meg lehet tekinteni, illetve kóstolni. 16 órától két izgalmas előadásnak lehetünk fültanui. Az egyik téma a színek az öltözködésben, a másik pedig a hastánc története és a testre-lélekre gyakorolt hatásai lesz.

Az előadás során élő stílusbemutatót tartanak: bemutatásra kerülnek a legjellemzőbb mozdulatok, valamint ruhaviseletek! Később a közönség közelebbről is megnézheti a táncosok ruháit, illetve beszélgethetnek velük! Ezzel szeretnék egy kicsit közelebb hozni az emberekhez a hastáncot, és a táncost.

Az előadások után veszi kezdetét a nap fénypontja a táncshow. A műsor során három tánccsoport fogja szórakoztatni a jelenlévőket, illetve további két programmal is készülnek a hölgyek részére, amivel szeretnék felpezsdíteni a vidéki hölgyek közösségi életét.

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top