Örök mérlegen: Dorog – Cegléd

Örök mérlegen: Dorog – Cegléd

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 86

Az elmúlt vasárnaphoz hasonlóan ezen a hétvégén is idegenben szerepel a dorogi csapat, mégpedig ezúttal Cegléden. A vendéglátók ellen a dorogiak eddig még egyszer sem szenvedtek vereséget, igaz, a két csapat azért olyan sűrűn nem is találkozott a futball-történelem során. Szabó Gyula összefoglalója.

A legelső alkalomra az 1948-49-es bajnoki évad őszi szezonjában, idegenben került sor, az NB II-ben. A mérkőzés 1-0-ás dorogi győzelemmel zárult, majd a tavaszi visszavágó hazai mérkőzését semlegesen pályán vívták, nevezetesen Csepelen. Ennek oka, hogy a dorogi stadion négy mérkőzésre el volt tiltva az 1948 novemberében történt szurkolói rendbontás miatt. A dorogiak utolsó őszi bajnoki mérkőzésén a felbőszült drukkerek előbb súlyosan bántalmazták a partjelzőt, majd a pályára özönlöttek és megverték a játékvezetőt. A dorogi csapatot azonban az átmeneti albérlet sem akadályozta meg abban, hogy a ceglédiek felett magabiztos 2-0-ás győzelmet arasson. A találkozóhoz egy további sportörténeti érdekesség is kapcsolódik, ugyanis ezen a meccsen debültált dorogi színekben a legendás Pozsonyi Ignác.

1951 vége hozta a két fél újabb összecsapását és ezúttal a Magyar kupa negyeddöntőjében meccseltek. Noha a Cegléd akkoriban a Lokomotív nevet viselte, a mérkőzésen viszont a dorogiak robogtak át ellenfelükön lokomotívként és 4:0 arányú győzelmükkel jutottak a legjobb 4-közé.

Ezt követően már csak a három évvel ezelőtti sikeres feljutást követően kerültek össze és immár a harmadik évadot töltik csoporttársként a másodosztályban. 2016 szeptemberében, Dorogon a mieink a negyedik győzelmüket aratták, ezúttal 2-1-re nyerve. A tavaszi visszávágón, hétközi fordulóban gólnélküli döntetlen született. Ezzel kezdetét vette egy további két mérkőzés erejéig tartó döntetlen-sorozat, ahol előbb 2017 őszén hazai pályán megint csak 0-0-ra végeztek, a tavaszi visszavágó pedig 1-1-t hozott úgy, hogy a dorogiak vezettek. Végül tavaly szeptemberben, hétközi fordulóban, izgalmas végjátékot követően a Dorog győzött 2-1-re. Már mindenki elkönyvelte az egygólos hazai sikert, amikor a vendégek az utolsó percekben büntetőhöz jutottak, mellyel egyenlítettek, azonban a dorogiaknak még éppen maradt annyi idejük, hogy a befejezés előtt visszavegyék a vezetést, s egyben hozni tudták a meccset.

A két csapat ez idáig 8 alkalommal mérkőzött meg egymással, ahol 5 dorogi győzelem mellett 3 döntetlen született, 12:3-as gólaránnyal.  Az otthoni 5 meccs közül egy döntetlen kivételével mindannyiszor a Dorog nyert 10:2-es gólaránnyal, míg a 3 idegenbeli mérkőzés során egy alkalommal nyertek a dorogiak a két döntetlennel szemben, 2:1-es gólaránnyal.

Az eddigi 12 dorogi gól szerzői időrendben: Csizmadia, Molnár J.(2), Keszeli, Kinczel, Kántor, Klausz, Medgyes, Bora, Faragó T., Mészáros Á. és Sitku.

A játékosok közül a komoly NB I-es múlttal is rendelkező Bánföldi Zoltán, aki az 1990-es évek első felében volt a Dorog labdarúgója, később játszott Cegléden is, valamint Fürjes Ádám egy szezonra kölcsönben volt a ceglédieknél, ahol néhányszor pályára is lépett bajnokin. Jelenlegi kapusaink közül Horváth Gábor korábban szerepelt a Cegléd csapatában és szintén a ceglédiek játékosa volt egykor a jelenlegi szakmai igazgatónk, Balogh Pál. Ezen felül Miskei Attila mindkét klub korábbi edzőjeként is munkálkodott.

Szabó Gyula

Fotó: egy korábbi Cegléd-Dorog mérkőzés

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top