Dorogon mutatkozott be a Megyejáró Hódító Túrák sorozat

Dorogon mutatkozott be a Megyejáró Hódító Túrák sorozat

Dorog, Hírek, Kesztölc, Komárom-Esztergom Comments Off 492

Nagy érdeklődés fogadta, a február 27-én megrendezett Megyejáró Hódító Túrák sajtótájékoztatóját a dorogi könyvtárban. 2019-ben kilenc település csatlakozott a rendezvényhez!

Az eseményen a résztvevő települések polgármesterei, illetve küldöttjei ismertették az egyes állomásokat. Idén összesen 4000 embert várnak a Kesztölc, Dorog, Lábatlan, Bajna, Sárisáp, Tatabánya, Nagyigmánd, Szomód és Súr településeken megrendezendő túrákra.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a „Megyei identitás erősítése” című pályázat 2019-es első programja a Megyejáró Hódító Túrák. Kitért arra is, hogy a túrasorozat mellett a pályázatban több, az identitás erősítésére szolgáló program indul el, melynek célja, hogy a volt Komárom és Esztergom vármegye lakói megismerjék egymást és miután egymás kultúráját, természeti adottságait megismerték, kapcsolatok alakulhassanak ki. Esztergomban például Szent István Megyenapot szerveznek, amely Szent István életével, munkásságával és esztergomi identitásával foglalkozik majd. Nem utolsó sorban, beszédében elmondta, hogy a legjobb TDM amit ismer, az a dorogi, hiszen egy kiváló szakember, Szekér Zoltán vezeti ezt a részleget.

Dr. Tittmann János, Dorog város polgármestere elmondta, hogy minden eredményes cselekvésnél először önmagunkat hódítsuk meg – kettős értelemben – ismerjük fel értékeinket, munkáinkat, tegyük azt elfogadhatóvá, hogy a hódítás örömöt jelentsen, mikor ezt kínáljuk vendégeinknek. De kitért arra is, hogy igyekeznek egy olyan városfejlesztést végezni a településen, ahol megpróbálják az elődjeiktől kapott értékeket jól felhasználni, megőrizni. A polgármester úr zárószóként elmondta, hogy a Megyejáró Hódító Túrasorozat mellett egy Dorog – Csolnok – Kesztölc – Piliscsév identitást erősítő program is elindult.

A beszédek után Szekér Zoltán ismertette a Megyejáró Hódító Túrákat. Az idei évben a legtöbb helyen két távot indítanak, egy könnyebbet, amelyet a családosok is, akár babakocsival meg tudnak tenni, illetve egy nehezebbet a gyakorlott túrázóknak. Fontos, hogy minden állomáson a természet és a látványosságok megismerése mellett az adott település kultúráját és gasztronómiáját is megismerjék a résztvevők. 2019-ben az a cél, hogy a megyei identitást erősítsék, majd 2020-ban régiós szintre szeretnék bővíteni a sorozatot.

A tájékoztató hátralévő részében a települések ismertették az általuk kialakított túraprogramot. Az első túra április 14-én, Lábatlanon lesz, ahol a világháborús időkből származó bunkerekkel, és különleges fegyverekkel ismerkedhetnek a kirándulók. Május 11-én, Bajnán a Gróf Sándor Móric Túrán tehetik próbára magukat az érdeklődők a Megyejáró Hódító Túrák programsorozat keretein belül. Június 1-jén, gasztro-kalandtúrával készülnek Nagyigmándon. Dorogon az idei évben nem hagyományos túrára várják az érdeklődőket, igazi extrém túráról lesz szó, hiszen június 29-én éjszaka várják az érdeklődőket, ahol a bányászhagyományokat elevenítik majd fel. Augusztus 3-án, Szomódra látogathatunk el, ahol a vadnyugat világába nyerhetnek betekintést a túrázók. Augusztus 31-én, Kesztölcön a babakocsival érkezőkre is számítanak, nekik is alkalmas túrával mutatják be a település értékeit, illetve szlovák hagyományait. Szeptember 21-én, Sárisápon, szintén kisgyermekes családokat várnak egy rövidebb túrára. Október 26-án, Súron, Magyarország legszebb fekvésű településén – az origo.hu által kiírt szavazáson nyerte el ezt a címet – kincskereső játékra invitálják az érkezőket. A túra utolsó állomása pedig Tatabányán lesz, november 16-án, ahol a Ranzinger-kilátót hódíthatják meg a kirándulók.

A program zárásaként bemutatásra került a Turista Érem is, amely már Dorogon is elérhető. A Turista Érmet 1997-ben alapították Csehországban. Azóta 20 országban gyűjthetik a kedves emléktárgyakat Európa-szerte. A sajtótájékoztatón Ersilová Iva, a Turista Érem tulajdonosa és Vitek Rózsi üzleti menedzser jelenlétében a Dorogon már megtalálható érmeket Szekér Zoltán, a Dorog és Térsége Turizmus Egyesület elnöke avatta fel ünnepélyes keretek között. Avatóbeszédében kiemelte, hogy az első érdeklődők már meg is jelentek a Városi és Térségi Programirodában, ahol a Turista Érmek megvásárolhatók. Lőrinc Pest megyéből érkezett nagymamájával Dorogra. A kisfiú elmondta, már több mint 30 érmet gyűjtött össze, az országban barangolva. A vásárlás után személyesen is felkeresték a város nevezetességeit (Schmidt Sándor Agora, Mária-barlang, Szent Borbála templom és Szent József templom).

Lehoczki Dávid

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top