Tokodaltáró összefogott a munkásszálló ellen

Tokodaltáró összefogott a munkásszálló ellen

Hírek, Tokodaltáró Comments Off 843

Február 21-én, csütörtök este lakossági fórumot szerveztek Tokodaltárón, Rövid Sándor Örs helyi lokálpatrióta kezdeményezésére. A fórum témája a tömeges fakivágás, illetve a bányairoda munkásszállóvá történő alakítása volt.

A fórumot nagy érdeklődés fogadta, mondhatni, hogy tényleg összefogott a lakosság, hiszen a 2800 főt számláló településről több mint százan érkeztek.

Egy korábbi eset kapcsán, amikor is tavaly októberben egy nagy faág leszakadt a településen, mely egy lakos kerítését törte össze, vizsgálatot indítottak a fák állapotával kapcsolatban. A település egy szakértő bevonásával 27 db fát vizsgált meg, melyek egyharmadáról a szakértő azt állapította meg, hogy a fák állapota nem jó, illetve a zsúfolt ültetés miatt egymástól szívják el a tápanyagot, ezért romlásnak indultak. A lakosság viszont jelezte, hogy egy néhány hónappal korábbi vizsgálat azt állapította meg, hogy a fák nagy része biztonságos, azok nem veszélyesek a környezetre és a környezetükben élőkre. A tokodaltáróiak szeretnék megvédeni az így is szennyezéseknek kitett települést, ezért nem szeretnék a fák eltávolítását, sőt amennyiben lehetséges újabb fák telepítésére tartanak igényt. A lakosság körében ezért egy összefogás bontakozik ki, hogy közösen oldják meg az előttük álló környezetvédelmi feladatokat. De szó esett a településen történő szemetelésről és az egyéb tavaszi településrendezési munkálatokról is. A megoldásokat keresve a természet megóvása érdekében a Környezetvédelmi Klub gyűlésén, február 27-én, szerdán 16 órakor várnak minden érdeklődőt, melyen várhatóan a képviselő testület is részt vesz.

A fórum másik témája hatalmas felháborodást váltott ki a lakosság részéről, hiszen az egykori szénfeldolgozó nagyirodáját egy nyergesújfalui vállalkozó vásárolta meg, aki az épület átalakítását és felújítását követően 77 férőhelyes munkásszállót létesít. Portálunkon az utóbbi években több alkalommal írtunk a munkásszállón élő, az ország szegényebb pontjairól és Ukrajnából érkező munkásokról, akik több esetben – köztük Dorogon is – bűncselekményeket követtek el. A lakosság fél, rettegnek a szomszédban élők. A probléma fő forrása pedig az, hogy a szomszédban van az iskola, illetve az iskola ebédlője is. A képviselő-testület és a polgármester nem tudott az akcióról – jelentették ki – nekik elővásárlási joguk sem volt. Viszont a lakosság máshogy látja, már az önkormányzat tehetett volna ez ellen és nemtetszésüket fejezték ki a tájékoztatás hiánya miatt. Szó esett róla, hogy a helyi építési szabályzat módosításával megtámadható lenne a vállalkozás, viszont a jogászok által elmondottak szerint évek múlva lenne csak eredménye és olyan magas kártérítést és perköltséget fizethetne az önkormányzat, hogy a 350 millió forintos éves költségvetésüket majdnem elvinné az egész.

„Ez a hajó elment” ahogy szokták mondani, viszont a polgármester ígéretet tett, hogy mindent elkövetnek, hogy javítsák a település közbiztonságát. Több kamerarendszert telepítenek, fokozott rendőri ellenőrzésekkel és a polgárőrség megalakulásával szeretnék élhetőbbé tenni, az így is rengeteg problémával küszködő községet. A lakosság felkérte a képviselő-testületet az együttműködésre, amelyre így első körben hajlanak is. Viszont, hogy az ígéretekből és az együttműködésből mi lesz, az majd a jövőben kiderül.

Térségünk fejlett ipara munkaerőhiánnyal küszködik. Az emberek egy része elégedetlen, nem minden esetben arányos az elvégzett munka a fizetésükkel, ezért próbálnak a gyári munkánál jobb lehetőséget találni a térségben és az agglomerációban. Sajnos ez viszont az ország szegényebb, illetve a keleti és délkeleti országok térségünkbe való migrációját eredményezi, ami pedig a vendégmunkások elszállásolásával is jár. Sok esetben az ideérkezők a nyelvet nem ismerik, de a Szabolcsból és Borsodból érkező munkások egy része sem a helyi embereket, sem a kultúrát nem tisztelik. Ebből sok nézeteltérés és adott esetben bűncselekmény születik, amely a közbiztonságra is negatívan hat.

Kérdés, meddig kell még elmenni, hogy élhetetlen legyen Dorog és Esztergom vonzáskörzete? Nincs más megoldás, csak a migráció?

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top