Kategóriák: EsztergomHírekSport

Közel 300 vívó küzdött meg Esztergomban

A február 2-ai hétvégén negyedik alkalommal került sor a Pézsa Tibor Sportcsarnokban a hagyományos nemzetközi vívóversenyre a Szent György Vívó Egyesület rendezésében.

A verseny népszerű a hazai és külföldi vívók körében is, közel 300 versenyző lépett pástra a két nap alatt megrendezett 9 versenyszámban. A tőrözők utánpótlás versenyei válogatók voltak a korosztályok ranglistáira, a felnőtteknél a kardozók idén is örömmel jöttek Esztergomba, ahol egyedi díjakért versenyezhettek. A több, mint 40 külföldi vívó legtöbbje komoly ellenfél volt a magyar listavezetőknek, de végül minden aranyérem magyar kézbe került.

A hazai versenyzők legjobbjai szépen helyt álltak a mezőnyben, a fiatalabbaknak pedig nagyszerű rutinszerzési lehetőség volt ez a hétvége. A legjobb nyolc közé két esztergomi vívó is bekerült. Engelbrecht Szonja az újonc leány tőrözők közt végzett a hatodik helyen, a kadet korú Kondor Botár a felnőtt kardozók közt lett ugyancsak hatodik.

A vívásban fontos, hogy jó versenybírók zsűrizzenek a versenyeken. Az esztergomiak közül Kovács Marci a legrutinosabb, már nemzetközi versenyen is zsűrizhet. Ezen a hétvégén is folyamatosan munkában volt.

A verseny befejeztével máris megkezdődött a következő évi Balassi Kupa szervezése.

Minden vívás után érdeklődő fiatalt szeretettel vár az Esztergom, Imaház utca 10. alatti vívótermébe a Szent György Vívó Egyesület!

Megosztás