A helyi értékeket támogatja a MOL Alapítvány

A helyi értékeket támogatja a MOL Alapítvány

Hírek Comments Off 68

Helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatására indít új programot a MOL Alapítvány. Az összesen 25 millió forintos keretű MOL Helyi Érték Programban négy kategóriában lehet pályázni országszerte: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom.

Az Adj lendületet helyi közösségednek! mottójú MOL Helyi Érték Programra december 15-ig pályázhatnak az egyesületek és alapítványok az ország 50 – a pályázati felhívásban közzétett – körzetéből. A felkért civil szakértők javaslata alapján a kuratórium körzetenként három projektet választ ki februárban, amelyekre a MOL töltőállomásain lehet szavazni 2019. április 1. és 21. között. A nyertes 50 civil szervezet egyenként félmillió forintos támogatásban részesül majd, mely összesen 25 milliós támogatást jelent.

„Azért indítottuk el az új programunkat, hogy a helyben élő emberek életét, közösséggé válását, identitásának megerősödését segítsük, és azokat támogassuk, akik helyi problémákra keresnek helyben adható válaszokat” – mondta Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.

A pályázat mind a négy kategóriájának (jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom) elbírásánál előnyt élvez az önkéntesség és a fenntarthatóság szemléletének érvényesítése, valamint a társadalmi innováció, azaz az újszerű megoldások használata régóta fennálló problámákra.

A MOL most induló új pályázata a MOL Alapítvány Kösz! programjának és a MOL Zöldövezet programjának megújításából született, előtérbe helyezve hogy valós, helyi igényekre és szükségletekre adjon választ, és helyi szinten szülessen döntés a nyertesekről is. Az új pályázat összeállításánál fontos szempont volt továbbá, hogy széles tematika mentén lehessen pályázni, így a fiatalok és környezetvédelem kategória mellett újdonság a kulturális és társadalmi kezdeményezések támogatása a most induló MOL Helyi Érték Programban.

A búcsúzó Kösz! és Zöldövezet programok indulásuk óta összesen 246,5 millió forinttal segítettek hazánkban. A MOL Alapítvány Kösz! középiskolásokat megcélzó programja, mely az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) segítésére született, 2014 és 2017 között összesen 81.5 millió forinttal 326 szervezetet támogatott, a programban 5772 diák vett részt, akik hozzávetőleg 120 ezer IKSZ órát teljesítettek. Az új MOL Helyi Érték Programban helyet kapott a jövő generációja és szintén lehetőség lesz az IKSZ-es diákok bevonására. A MOL Zöldövezet programjában az eltelt 12 év során több mint 300 közösség munkájának köszönhetően 1,8 millió négyzetméternyi területet újítottak meg, amelyhez a MOL mintegy 165 millió forinttal járult hozzá. A környezetvédelmi helyi kezdeményezésekre a most induló MOL Helyi Érték Programban továbbra is lehet pályázni.

A pályázat regisztrációhoz kötött, melyre 2018. december 10-ig van lehetőségük a civil szervezeteknek a  https://opa.molalapitvany.hu oldalon.

A részletes pályázati felhívás és a körzetlista>>

A MOL társadalmi felelősségvállalásáról

A MOL mint Magyarország legnagyobb vállalata évente mintegy 1,7 milliárd forintot adományoz a különböző társadalmi kezdeményezések számára. A támogatási portfólióban a kultúra, az egészségügy, az oktatás, a közlekedésbiztonság, a környezetvédelem és a szociális ügyek jelennek meg. A vállalat társadalmi felelősségvállalásának jegyében hozta létre 2006-ban az Új Európa Alapítványt, amely 2018-tól MOL Alapítvány néven folytatja tevékenységét.

Az Alapítvány pályázati programjain keresztül évente 100 millió forintot fordít a fiatal sportolók, művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ennek eredményeképpen az elmúlt években közel 4800 fiatal sportolót, tudós- és művészpalántát és csapataikat részesítette a MOL Tehetségtámogató Program támogatásban. A MOL Gyermekgyógyító Program keretében 480 projekt nyert el támogatást 2006 óta, akik több mint 110.000 gyermek gyógyulásában közreműködtek. A MOL Alapítvány a helyi közösségek támogatását és az önkéntesség népszerűsítését 2014-2017 között a KÖSZ! Program, 2018-tól a Helyi Érték Program keretében végzi.

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top