Év Háza díjak érkeztek térségünkbe

Év Háza díjak érkeztek térségünkbe

Dorog, Esztergom, Hírek Comments Off 569

Október 9-e és 13-a között rendezték meg a Komárom-Esztergom megyei Építészeti Napokat Esztergomban. Zárásként pedig, október 18-án, az „Év Háza Komárom-Esztergom Megyében” díjátadó ünnepségnek a tatai volt zsinagóga épülete adott otthont, ahol a zsűri elnöke a neves Bálint Imre DLA, Ybl Díjasépítész volt.

A díjátadót, illetve a kiállítást Michl József Tata Város polgármestere és Markos Anikó, Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamaraelnöke nyitotta meg.

Az eseményen kétszeres kitüntetésben és dicséretben részesült Dankó Kristóf, Dorog város főépítésze, illetve Máté Edina esztergomi építészt is kitüntették, az új dorogi gyülekezeti ház építése miatt.

A díjátadó után „A tatai zsidóság és a zsinagóga története” című előadást hallgathatták meg az érdeklődők, Dr. Schmidtmayer Richárd régész, a Kuny Domokos Múzeum igazgatója előadásában.

Kitüntetésben részesültek:
Dorog Gyülekezeti ház – Máté Edina,
Nyergesújfalu Társasház – Dankó Kristóf,
Esztergom-Gyártócsarnok – Dankó Kristóf.

Különdíjat vehetett át:
Tata Keresztelőkapu – Schenk Attila.

Dicséretben részesültek:
Tatabánya-Bölcsőde – Ambrus Balázs,
Esztergom-Családi ház – Dankó Kristóf,
Tata-Családi ház – Markos Anikó,
Vértesszőlős-Óvoda-Bölcsőde – Páll Ákos – Sárfy Tibor.

Ezúton is gratulálunk a Tervezőknek, kívánunk minél több örömet és sikert további munkájukhoz!

Fotók: tata.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top