“Allah Akbar! Az épületben bomba fog robbanni!”

“Allah Akbar! Az épületben bomba fog robbanni!”

Esztergom, Hírek, Kék hírek Comments Off 446

Mondta a címben szereplő mondtatot tavaly augusztusban egy férfi aki Karcagról hívta a rendőrséget, majd az esztergomi gyermekotthon címét adta meg.

A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki tavaly nyáron azért csinált bombariadót az egyik esztergomi gyermekotthonban, hogy beszélhessen barátnőjével.

A fiatalember 2017. augusztus 12-én délután öt óra körül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagról, mobilon telefonált be a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra a 112-es központi segélyhívón keresztül, és az esztergomi gyermekotthon címét, majd azt mondta, „Allah Akbar! Az épületben bomba fog robbanni!”. Az épületet, az ilyenkor szokásos eljárás szerint a hatóságok azonnal kiürítették és átvizsgálták, de robbanószerkezetet nem találtak. A fiatal férfit aznap őrizetbe vették, és a Karcagi Járási Ügyészség két nappal később, 2017. augusztus 14-én bíróság elé állította. A Karcagi Járásbíróság aznap tárgyalást tartott és ítéletet hozott az ügyben. A férfit, aki állt már bíróság előtt, közveszéllyel fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az eljárás során kiderült, hogy a férfinak nincs köze az Iszlám Államhoz. Az „Allah Akbar!” – kifejezést egy filmben látta, amit viccből szokott mondogatni. A bombariadót pedig kizárólag azért csinálta, hogy beszélhessen a gyermekotthonban tartózkodó barátnőjével, akinek ezt aznapra nem engedélyezte az intézet. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt, közveszéllyel fenyegetést követ el, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget. A férfi valótlan tartalmú bejelentése pedig alkalmas volt arra, hogy a köznyugalmat megzavarja, állapította meg az elsőfokú bíróság.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és a védője azonban, a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol a napokban jogerősen lezárult.

A Szolnoki Törvényszék 2018. június 8-án meghozott másodfokú határozatában az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.

Forrás: Szolnoki Törvényszék Sajtóosztály

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top