Táti fesztiválon rabolta ki ismerősét egy tokodaltárói férfi

Rablás bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 38 éves tokodaltárói férfi ellen.

A gyanú szerint J. Sándor 2018. május 19-én a Táti Pünkösdi Napokon megfenyegette egy ismerősét és felszólította a nála lévő táska átadására. Közben megragadta a pólóját, a táskából pedig kivette a sértett pénzét, a kezéről pedig levette a karóráját. A sértett barátnője megpróbált barátja védelmére kelni, de J. Sándor ekkor megütötte őt. Ezután a gyanúsított távozott a helyszínről. J. Sándort 2018. május 22-én fogták el az esztergomi rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Fotók, forrás: police.hu