Élethelyzetek orvoslása táplálékkal

Élethelyzetek orvoslása táplálékkal

Hírek Comments Off 578

Egy váratlan, határidőben elvégzendő feladat, esetleg tanulmányi, munkakörülményünkben végbemenő változás, hozzátartozóinkat ért balesetek legtöbbünk szervezetét érzékenyen érinti, mely kis-, vagy nagymértékben stresszes állapotot idézhet elő.

Kialakult sérelmeink többféleképpen kezelhetjük, a legfontosabb mégis, hogy tudatosan törekedjük a probléma forrásának mihamarabbi megoldására és ne merüljünk el aktuálisan feltört negatív érzéseinkben. Sok esetben a probléma forrásait nem körülményeink, sokkal inkább személyes megítéléseink támasztják. Szervezetünk belső egyensúlyának (homeosztázis) fenntartása, valamint helyes ítélőképességünk kifejlesztése érdekében érdemes mindjárt az elején mérlegelni táplálkozási szokásainkat is.

Mint azt az elhíresült Ludwig Andreas Feuerbach mondás is tartja: „Az vagy, amit megeszel.”, jelentéstartalma mögött egy igen lényeges élettani hatásra és egyben konkrét életstílusra hívja fel figyelmünket, vagyis arra, miként építhetünk ki személyes egészségünket szem előtt tartó tudatos táplálkozási szokásainkat. Étrendünk összetevőinek megválogatására többféle diéta nyújthat potenciális segítséget, ugyanis a természetes táplálkozást tekintve léteznek tápanyagbevitel, elkészítési mód, vagy éppen felállított orvosi diagnosztika kezelését megcélzó diéták is, így tehát maga a diéta konkrétan nem a tömegcsökkentést, hanem egy adott kedvezőtlen tünet mérséklését, vagy annak megfékezését célzó speciális táplálkozási rend összességét jelenti. A szerteágazó felhasználás miatt itt mindössze egy, kifejezetten a szellemi egyensúlyra specializált eljárásokat taglaljuk. Tudományosan bizonyított tény, hogy szellemi hanyatlásunk hatékony mérsékléséért nemcsak rendszeresen beépített olvasgatással, hanem tudatosan kialakított étrenddel is merőben hozzájárulhatunk. Az Egyesült-államokban székelő Rush-University Medical Center feltalált étkezési metódusukat „Mind”, azaz elme diétaként nevezték el, mely a kognitív képességeink korral járó hanyatlásának az ütemét hivatottak csökkenteni, elősegítve ezzel az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzését is. E diéta két különálló (mediterrán és a magas vérnyomás elleni DASH diétának) az ötvözésével jött létre, melynek kialakításán mintegy 5 éven keresztül dolgoztak a fenti intézet kutatói, mígnem a célcsoportokat érintő felmérésekből kiderült, hogy mindazok, akik betartották a módszereket, látványos szellemi fejlődést sikerült regisztrálniuk, ugyanis közel 8 évvel fiatalabbnak bizonyultak szemben azokkal, akik nem a módszer szerint rendezték étrendjüket.

Mik is konkrétan a diéta elemei? Leginkább bogyótermések, valamint diófélék rendszeres fogyasztását javasolják, de alapvetően 2 különálló halmazba rendezték az agyműködésre jótékony, vagy éppen egészségtelennek minősített élelmiszereket. Előbbi 10-et, míg a nem éppen egészségesek ítélt pedig 5-öt tartalmaz melyek közül természetesen megnevezhetők az olajban készült, illetve gyorsételek is, amelyre egyébként már médiában keresztül is egyre több helyütt felhívják a fogyasztók figyelmét, olykor kettős szándék kíséretében. Ugyan az év bármely szakaszában teljesen azonos minőséget kínáló franchise rendszerek az ország valamennyi nagyvárosában fellelhetők (lásd gyorséttermeket), tápanyagminőség szempontjából mégsem illeszthető be számos, köztük e diétának a programjába sem. Ezeket lehetőleg kisebb mennyiségben fogyasszuk, helyette viszont növeljük a gabonafélék arányát legalább napi 2-3 adagra, illetve egy pohár bort, míg az zöldségeket is tartalmazó fogásokat, az egyébként egészségesnek vélt 4-5-szöri étkezések között pedig ne édességekből, hanem diófélékből csemegézzünk.

Természetesen nem veszítünk, ha gyakorlatban is alkalmazzuk az előírt arányok bevitelét, hiszen a várható szellemi fittségünk egyúttal magánéletünk, munkahelyünk terén, így közvetve pedig akár pályakezdőként korai tanácstalanságunk leküzdésében is hathatós segítségre lelhetünk, ezen utóbbi viszont sok fejtörést okozhat valamennyi ismerőseink, vagy saját magunk számára is. Mihelyt még így sem találnánk meg az egyensúlyt, helyünket a nagyvilágban, akkor sincs elkeseredni való okunk, ugyanis folytatva diétánkat idővel megtalálhatjuk hasznos megoldásainkat. A diéták kis lépéseiből álló sorozatos betartásával párhuzamosan mérlegeljük meglévő képességeink és akár pályaképünk esetleges módosításán is elgondolkodhatunk. Ha egy a város zajától távoli, turisztikai, vendéglátó-ipari és más közszolgáltatásban viszont szerénynek nem mondható településen szeretnénk feltöltődni, esetleg szerencsét próbálni, például a történelmi Magyarország központjaként számon tartott Szarvas és térsége kedvező lehetőségeket kínál. A szabadidőközpontok mellett ugyanakkor a térségbeli álláspozíciók naprakész digitális kínálatai szintén eléretők és közvetlenül pályázni is lehet rájuk. Ugyan a feltöltött hirdetések mintegy 20 %-át teszik ki a különféle szakmunkás pozíciók, ám találhatunk a vendéglátóiparhoz, valamint betanított fizikai munkakörökhöz kötődő hirdetést is, ebből is látszik, hogy az országos szintű munkaközvetítést, illetve munkakeresésünket az internetes portálok nagyban megkönnyíthetik.

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top