Életmentő műtétet kellett elvégezni egy összevert nőn

Életmentő műtétet kellett elvégezni egy összevert nőn

Esztergom, Hírek, Kék hírek Comments Off 578

Akár 8 évet is kaphat az a 20 éves esztergomi fiatal, aki egy barátnőjét úgy összeverte, hogy az életmentő műtétre szorult.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a húsz éves esztergomi férfival szemben.

A férfi 2017. szeptember 29-én a barátjával italozott Esztergomban az egyik presszóban, ennek során nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Délután csatlakozott hozzájuk közös női ismerősük, a későbbi sértett, akivel közösen ittak tovább, majd késő este mindhárman hazaindultak. Útközben az elkövető és az asszony szóváltásba kerültek amiatt, hogy a sértett a férfi akarata ellenére közeledni próbált hozzá. A vita során az elkövető az utcán háromszor pofon ütötte az asszonyt, aki egyszer visszaütött. Emiatt a férfi haragra gerjedt, és több alkalommal, nagy erővel, ököllel megütötte a sértett fejét, mellkasát, hasát, törzsét és a hátát.

Az asszony a bántalmazást követően dolgozott, majd napokkal később a szűnni nem akaró fájdalmai miatt az esztergomi kórházban kivizsgálva megállapították, hogy lépsérülést szenvedett, azonnali műtéti ellátásra szorult, így a lépét eltávolították.

A sértett által elszenvedett lépsérülés a hasüregben történő heveny elvérzés lehetősége miatt közvetetten életveszélyes sérülésnek tekintendő, és szakszerű orvosi ellátás hiányában a sértett halála következhetett volna be.

A férfi által elkövetett bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top