Megkezdődött a dorogi birkózócsarnok építése

Megkezdődött a dorogi birkózócsarnok építése

Dorog, Hírek Comments Off 998

Megkezdődött Dorogon egy ezer négyzetméteres birkózócsarnok építése, a beruházás több száz millió forintos költségéhez az önkormányzati önerő mellett 150 millió forinttal járul hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kiemelt sportágak létesítményfejlesztési támogatásával – tájékoztatta az MTI-t a beruházás projektmenedzsere.

Szenczi Gyula hozzátette, a városi sportcsarnok melletti területen épülő, részben kétszintes létesítmény alsó szintjén kap helyet a küzdőtér két birkózószőnyeggel, valamint kondícionáló helyiséget és irodát építenek.

A birkózócsarnok munkálatai a tervek szerint augusztusban fejeződnek be, a csarnokot a szeptemberi bányásznapon adják át.

A Dorogi Nehézatlétikai Club elnöke, Puksa Ferenc elmondta, a birkózószakosztály 1930-ban alakult és néhány éven belül Györgyei Ferenc olimpikon vezetésével az ország egyik meghatározó csapatává vált. Tagjai közül később többen magyar válogatottak, világ- és Európa-bajnoki szereplők, olimpikonok voltak.

A klubnak a birkózószakosztályban 100 igazolt versenyzője van, ez az utánpótlás-nevelés egyik bázisa. A Dorogi Nehézatlétikai Clubban karate-, kempó-, ketrecharc- és szumószakosztály is működik.

Forrás: MTI
Fotó: youtube.com (dorogi magazin)

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top