Felkészültek a télre

A Magyar Közút Zrt., Komárom-Esztergom megyében közel tízezer tonna sót raktározott be a téli időszakra, az utak és járdák síkosság mentesítése érdekébe valamint gépeiket felkészítették a megváltozott időjárási körülményekre.

A héten a tatabányai és az esztergomi kirendeltség munkatársai a Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli felkészültségét ellenőrizte a kisbéri, esztergomi, komáromi, tatabányai és bicskei telephelyén. A szemlék során összesen 46 gép ellenőrzését végezték el, amelynek során a téli gumik állapotát, a tolólapokat mozgató hidraulika rendszert, a figyelmeztető fények és egyéb fényjelző berendezések, a hátsó sószóró berendezés működőképességét, a hátsó közúti figyelmeztető táblák meglétét és állapotát ellenőrizték.

November 10-én a Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemmódra vált. A november 9-én tartott értekezleten Barabás Zsolt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója a téli felkészülés érdekében tett feladatokról tájékoztatta a meghívottakat és a sajtó megjelent képviselőit. Mint mondta, a társaság kiemelt hangsúlyt fektet a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés mellett a téli kátyúzásra. Az ideiglenes hóvédművek kihelyezése, karbantartása, nem gyorsforgalmi úthálózat mellett 21950 m-en szükséges, ezek kihelyezése folyamatban van, viszont a gyorsforgalmi úthálózat mellett a hóvédművek többnyire fixen, a vadvédő kerítésre vannak felszerelve, ezek kihelyezése és karbantartása 22340 méteren már megtörtént. A hófúvásveszélyes helyeken is felállították a magasítható vezetőoszlopokat. A gyorsforgalmi úthálózaton, az M1 autópálya vonatkozásában 15 darab meteorológiai állomás segíti a téli útüzemeltetési feladataink végrehajtását. Arról is szólt, hogy a szakemberek 0-24 órás szolgálatra állnak át.

A közútkezelő megfelelő számú technikai eszközzel, illetve elegendő mennyiségű útszóró sóval, érdesítő anyaggal készült fel a rendkívüli téli időjárásra.

Forrás: komarom.katasztrofavedelem.hu
Fotó: Horváth László (origo.hu)

Facebook hozzászólások

dorogimedence.hu

Leave a Comment
Share
Publikálta
dorogimedence.hu

Recent Posts

Személyi sérüléssel járó baleset történt Esztergomban

Április 21-én, szerdán 15 óra után egy személyautó ütközött össze egy robogóval Esztergomban, a Semmelweis…

2021-04-21

Szemét égett egy tokodi melléképületben

Április 20-án, kedden délelőtt szemét égett egy elhagyatott melléképületben Tokodon, a vasútállomás mellett. Varga Mihály…

2021-04-21

Pályázati pénzből vásárolt hangszert a táti fúvószenekar

Sikeresen bírálták el a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar azon pályázatát, amelyet tavaly ősszel a Bethlen…

2021-04-21

Erdőtűzoltó járműveket kaptak az önkéntesek

Negyvenhárom önkéntes tűzoltó egyesület felszerelése korszerűsödik a közeljövőben. Köztük a tokodi egyesületé is. Áprilistól Budapesten…

2021-04-21

Vezetői engedély nélkül ittasan motorozott

Április 20-án, kedden késő este a rendőrök Esztergomban, a Damjanich utcában intézkedtek egy segédmotoros-kerékpárral közlekedő…

2021-04-21

Horgászvizsgára felkészítő videó

Horgászvizsgára felkészítő oktatóvideót tett közzé a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ). „Mint az ország bármely…

2021-04-21

(C) 2017-2020 dorogimedence.hu

Hírportálunk sütiket használ, kérjük olvassa el az oldal végén található adatvédelmi tájékoztatónkat!