Dorogi luxus: nappal is működik a közvilágítás

Dorogi luxus: nappal is működik a közvilágítás

Dorog, Hírek Comments Off 142

Két hete Dorogon az Erőmű utca és az Erőmű lakótelep környékén nappal is működik a közvilágítás. A hiba még a júliusi viharos napokban keletkezett. Az eset azért is felháborító, mert több mint egy hete megkerestük az E.ON-t, aki jelezte, hogy 48 órán belül felkeresik a hiba helyét és intézkednek a mielőbbi elhárítás érdekében.

Sajnos a mai napig éjjel-nappal világítanak a kandeláberek Dorogon, a már említett utcákban. Valószínűleg a július végén bekövetkezett viharban megsérültek az alkonykapcsolók, amit a mai napig az E.ON-nak nem sikerült megjavítania.

Ezügyben a Dorogi-medence Regionális Hírportál augusztus 6-án kereste meg az E.ON elektronikus ügyfélszolgálatát. A válasz hamar érkezett, hiszen másnap levelükben a következő információt közölték: “A bejelentett hiba elhárítása érdekében a mai napon felvettük akapcsolatot illetékes szervezeti egységünkkel, mely az XY hivatkozási számon került továbbításra. Munkatársaink 48 órán belül felkeresik a hiba helyét és intézkednek amielobbi elhárítás érdekében.”

Az eset óta több mint 300, a bejelentés óta pedig több mint 200 óra telt el. Természetesen nagyobb gond az, hogy ha éjjel nem működnek a lámpák és ezért az olyan hibákra fókuszálnak inkább ami a biztonságunk érdekében fontosabb, de egy ilyen eset pioritását sem szabad lecsökkenteni, mivel ez jelenleg plusz költséggel jár.

Az egyelőre kérdés, hogy a luxusnak mondható szolgáltatás magas költségét a városunkra terhelik-e majd rá, vagy pedig az E.ON a hiábája kontójára írja azt.

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top