Ikszelt az U17-es válogatott a horvátok ellen Dorogon

Ikszelt az U17-es válogatott a horvátok ellen Dorogon

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 77

A dorogi Buzánszky Jenő Stadion adott otthont a Telki Kupa 2. fordulójának, amelyen az U17-es magyar nemzeti tizenegy a horvát csapatot fogadta – írja a klub a honlapján.

Az első fordulóban a csehek ellen egy 0-0 döntetlent értünk el, ezért mindenki érdeklődve várta a folytatást. A meccsre ellátogatott Bernd Storck is, aki a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztja mellett a sportigazgatói tisztséget is betölti. Mint megtudtuk, amikor ideje engedi, a helyszínen tekinti meg az utánpótlás mérkőzéseket. A kerettagok a nagy akadémiákról (Illés, MTK, Honvéd, Debrecen) kerültek ide, kiválasztva közülük a legtehetségesebbeket.

Az extrém meleg nem könnyítette meg a játékosok helyzetét, de ez nem látszott meg a mérkőzés iramán. Az első negyedóra kiegyenlített volt, ekkor azonban a horvát Antonio Marin egy kontrából a bal alsó sarokba bombázott. Az egyenlítésre tizenegy percet kellett várni, ekkor Kiss Bence egy szépen kidolgozott támadás után ívelt a kapuba. A második félidőt a vendégek kezdték jobban és újra náluk volt az előny, hiszen az 52. percben Tomislav Krismanic labdája a keresztlécről a gólvonal mögé pattant. Ezután a magyarok vették át az irányítást és folyamatosan nyomás alatt tartották a horvát kaput. A 2-2 végeredményt végül Lakatos Benjámin fejesgóljával értük el.

Szélesi Zoltán, a csapat edzője a mérkőzést követő értékelésében elmondta, hogy a játékosok az első tizenöt percben úgy játszottak, ahogyan azt kérte. Viszont utána érthetetlen módon kicsit bátortalanná vált a játékunk, aminek az okát egyelőre nem látja. A kapott gól után visszafogottabban játszottunk, ahelyett, hogy a támadásokat erőltettük volna. Ezzel egyáltalán nem volt elégedett. A második félidőben sokat cseréltünk, de a friss játékosok most nem tudtak újdonságot hozzátenni a játékhoz. A horvátok, azzal együtt, hogy minőségbeli fölény nem volt náluk, jobban erőltették az előrejátékot, ezáltal veszélyesebbek is voltak. Pozitívumként azt emelte ki, hogy a szívük a helyén volt a játékosoknak és azzal együtt, hogy most nem ment úgy a játék, ahogyan kellett volna, az utolsó percig próbálkoztak és egy szöglet után végül döntetlent értek el. A következő mérkőzésen még mentalitásban vár előrelépést a játékosaitól.

Magyarország-Horvátország 2-2 (1-1)

Magyarország: Ásványi Balázs – Lakatos Benjámin, Körmendi Kevin (Mogyorósi Viktor, 55.), Varju Benedek (Sitku László, 41.), Kalmár Olivér – Nyíri Vince (Földi Botond, 55.), Nyári Patrik – Kiss Bence (Papp Marcell, 41.), Múcska Viktor (Irimiás Gergő, 55.), Cipf Dominik (Bukta Csaba, 41.) – Tóth-Gábor Kristóf (Burai Erik, 55.)

Gólszerző: Kiss Bence 26., Lakatos 80., ill. Marin 15., Krismanic 52.

Forrás: dorogifc.hu
Fotó: Dorogi FC Facebook oldala

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top