Vadveszély az utakon!

Vadveszély az utakon!

Hírek Comments Off 57

Július végén megkezdődik az őzek párzási időszaka, ami augusztus közepéig tart. Vigyázzunk rájuk és természetesen magunkra is! Ilyenkor az őzek felbukkanása a közutakon fokozottabb, kirohannak az úttestre mindenféle veszélyérzet nélkül.

A közutakon bármikor találkozhatunk nyúllal, őzzel és egyéb vaddal, azonban az őzet ábrázoló „Veszélyt jelző táblák” hatálya alatt a szabadon élő állat megjelenésével fokozottan számolni kell.

Az őzelütések túlnyomó többségében a vadállat sérül meg és a gépkocsiban anyagi kár keletkezik. A balesetek kimenetele azonban személyi sérüléssel, vagy akár tragédiával is végződhet. Ennek oka egyrészt, hogy az elütött vad a szélvédőt áttörve nagy erővel a gépjármű utasterébe csapódik, másrészt sok esetben a balesetet elkerülni szándékozó sofőr félre rántja a kormányt és lehalad az úttestről, vagy összeütközik a szemből érkező járművel.

A vadbalesetek megelőzésével kapcsolatban a legjobb módszer a figyelem, a fokozott óvatosság és a sebesség csökkentése. A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a gépjárművezetőkhöz képest, ezért részükről fokozottabban indokolt a lassabb, óvatosabb közlekedés a vadveszélyes útszakaszokon.

Előfordulhat, hogy a vadvédő kerítés folytonosságának szakadásai miatt az autópályákon vagy közvetlenül mellette vadállatokat látunk. Ilyen esetben nem csak indokolt, hanem szükséges a lassító fékezés még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk. Az autópályára tévedt vadállatok a kerítéstől nem tudnak visszatérni a szabadba és pánikszerűen a gépjárművek közé rohanhatnak.

Hasznos eszköze lehet a vadelütések elkerülésének az ultrahangos vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetnek, amit a menetszél hoz működésbe.

Készüljünk fel előre az őzek által okozott veszélyhelyzetekre és tegyünk meg mindent a balesetek megelőzéséért! Balesetmentes közlekedést kíván a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság!

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtó

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top