Elkezdődött a Miniverzum építése

Elkezdődött a Miniverzum építése

Dorog, Hírek Comments Off 734

A Dorog központjában lévő Reimann-altáró szomszédságában a térség 230 éves bányászatát és ipartörténeti örökségét bemutató kiállítótér épül 250 millió forintos uniós támogatás segítségével.

Tittmann János az MTI-nek elmondta, hogy a létesítmény a 2014-ben műemléki védettséget elnyert Reimann-altáró bejárata mellett épül meg. Az épületben egy száz négyzetméteres terepmodell segítségével interaktív és hiteles környezetben mutatják be a dorogi szénmezőkhöz kapcsolódó bányászat történetét, a település szerkezetének változását és a tevékenység hatását a környék lakóinak életmódjára, kultúrájára.

A két szinten megvalósuló kiállítótér mellett információs központot is kialakítanak, amely a környékbeli települések turisztikai látnivalóiról kínál információkat a látogatóknak.

A Reimann-altárót 1915-ben kezdték kialakítani, 1918-ban hozták felszínre az első csille szenet földalatti vasút segítségével. Az altáró vasútját 1921-ben villamosították, a vágat összesen hetven évig üzemelt.

Legnagyobb kiterjedése idején hossza meghaladta a 36 kilométert, a Dorog, Csolnok, Annavölgy, Sárisáp és Tokod településekhez tartozó bányákat kötötte össze. A második világháború idején több ezer ember számára szolgált óvóhelyül.

A Miniverzum építéséről a település is beszámol a honlapján>>

Forrás: MTI
Fotó: dorog.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top