A dorogi helytörténet legjobb ismerője

A dorogi helytörténet legjobb ismerője

Dorog, Hírek Comments Off 383

Bizonyára mindenkinek ismerős lehet Kovács Lajos neve, hiszen az utóbbi időben ő írja a Dorogi Barangolások cikksorozatunkat, valamint több mint két évtizeden át a dorogi Zrínyi-iskola igazgatója volt.

1949-ben született Piliscsabán, családjával 1956-ban költözött Dorogra. A Petőfi-iskolában tanult, Esztergomban érettségizett, itt szerzett tanítói diplomát, majd Pécsett tanári oklevelet. A dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskola tanára és igazgatóhelyetteseként 1982-től dolgozott Dorogon, 1990-től 2010-ig igazgatója a Zrínyi-iskolának. Irodalmi munkássága kiemelkedő, a szépirodalomtól a helytörténeti szakirodalomig terjed, a dorogi helytörténetet ő ismeri a legjobban. Dorogi Füzetek címmel 51 kötetnyi nyomtatott kutatássorozat szerkesztője, írója, kiadója.

A dorogimedence.hu szerkesztősége Kovács Lajost kérdezte munkásságáról.

Mióta foglalkozik helytörténettel, eziránti érdeklődés honnan fakad?

A helytörténet a történelmi kutatások fontos részterülete. Sokáig azonban a történészek elhatárolódtak tőle, mert nem ismerték fel a nagy egészben betöltött szerepét, vagy mert jelentéktelennek ítélték meg a szerepét az országos és világtörténelmi folyamatokban. Holott mindenki tudja, hogy a nagy személyiségek is jöttek valahonnan, és egyáltalán nem biztos, hogy a fontos dolgok a nagy birodalmakban, azok városaiban, csatamezőin, palotáiban zajlottak. Engem Dorogon ért utol ez az érdeklődés, amikor mondjuk beléptem a művelődési házunkba, a templomainkba, és ott döbbentem fedeztem fel a XX. század jeles magyar művészeinek munkáit. De közben megtudtam, hogy a színházterem szekkói, a ház festett üvegablakai  hiányosak, mert politikai okokból megsemmisítették őket. Elgondolkodtatott, hogy a történelem és a politikai milyen viszonyban is van egymással, s hogy joga van-e bármely politikusnak ítéletet mondani stílusok, szellemi alkotások felett? És miért nem beszélt senki akkoriban (1970-80-as években) arról a Schmidt Sándorról, aki megteremtette maga körül a művészetek panteonjait, aki a legjobb építészekkel varázsolt a poros kis faluból városias arculatú kisvárost? Sőt! Miért nem lehet beszélni róla, csak zárt körökben, hogy a munkások sorsa iránt szociálisan érzékeny bányaigazgató a kommunizmus áldozataként fejezte be életét valahol a budapesti Államvédelmi Hivatal pincebörtönében?… De az is zavart, hogy a dorogi bányászzenekar történetét mindig 1946-tól mutatták be részletesen, egyébként pedig csak azt olvashattam róluk, hogy 1889-re nyúlnak vissza a gyökereik. Ezek legalább olyan fontos részletei az itt élt elődeinknek, mint a szén megtalálásának nagy pillanata, vagy a bányaalagút 36 kilométeres földalatti járatainak megalkotása, mert egyik a másiknak a következménye. Ezek nélkül nem jöttek volna festők, szobrászok, zenészek az országból, sőt Európa távoli szegleteiből erre a vidékre. Nem büszkélkedhetnénk nemzetiségeink hagyományaival, szokásainak gazdag világával.

Nem volt más irodalma mindezeknek, mint Budayné Mosonyi Klára könyve, a Dorogiakról dorogiaknak, s néhány dorogi tudós ipartörténeti leírása. Voltak, akik ezt is soknak gondolták, pedig a kutatók tudják: minél többet tárunk fel a múlt mélységesen mély kútjaiból, annál szerényebbé válunk a tudásunkkal, mert rájövünk, hogy milyen sok mindent nem tudunk. Ezért aztán azt kell mondanom, ennek az interjúnak a címe túlzás. Én azt szeretném, ha sokan lennénk a helytörténet ismerői, amiből minden Dorog iránt érdeklődő ember megtalálja a maga kérdéseire a válaszait. S ha ezt lehet befolyásolni, akkor én ebben mindent igyekszem megtenni. Tanítom évtizedek óta a gyerekeket is kutatni, tudományos igényű dolgozatokat írni, ezt pedig a közelmúltban elhunyt nagy magyar pedagógustól, dr. Zsolnai Józseftől tanultam. Évről évre alaposan megküzdünk egy-egy érdekes, fontos és még feldolgozatlan téma feltárásával. És persze ösztönzöm civil szervezetünkben, Dorog Város Barátainak Egyesületében is a felnőtt kutatókat az írásra. Az 50 feletti Dorogi Füzetek (inkább könyvek) sorozatunk darabjai ebben a közös gondolkodásban születtek. Egymást is tanítjuk általa, gazdagítva mindennapi tudásunkat.


A diákkutatás pedagógiáját Zsolnai József professzor úrtól tanultam.

Melyek, azok a kutatásai, amik mérföldkőnek számítanak Dorog történelmében?

Semmiképpen sem állítanék rangsort, inkább a feledés homályától megmentett időszakok bemutatását említeném meg. Nem szívesen emlékezünk arra, hogy a trianoni békediktátumot a dorogi születésű, a bányászatunkat meghatározó Drasche család diplomata sarja, Drasche-Lázár Alfréd kapta kemény megbízatásként. Én kezdtem el ennek a famíliának a kutatását, elsősorban nem is a diplomata, hanem a kor népszerű írójának életmű-bemutatásával. Azóta Zrínyi-iskolai tanítványunk, Menyhárt Csaba már külön tanulmányt szentelt a család fantasztikus ipartörténeti hagyatékának bemutatásával, ami a szénbányák és téglagyárak történetétől a keramitkőgyártáson át a porcelániparig, sőt zene- és képzőművészeti értékek megteremtéséig nagyon sokat adott a világnak. Említhetném Grundl Ignác dorogi plébános nevét, akinek Európa-hírű botanikai gyűjteményeiről csak Bécsben jelentek meg német nyelvű közlések, de ma már a Dorogi füzetekben minden publikációját olvashatjuk magyar nyelven is. Ez is a tudós szellemiséggel megérintett iskolánk tanulóinak és pedagógusainak közös munkájaként jött létre. Személy szerint azt tartom a legnagyobb kitüntetésnek, hogy Schmidt Sándor halálának körülményeiről a család leszármazottai engem bíztak meg új kutatással. Ehhez pedig rendelkezésemre állították a Történeti Hivatal dokumentumait, amelyeket kikértek az intézményből. Tíz évvel korábban egy Schmidt-emlékkönyvben még azt írtuk: pontos halálozási adatait, sírjának helyét nem ismerjük. Ma már tulajdonképpen mindent tudunk ezekről a kérdésekről. Nagy örömmel tölt el, hogy Dorog építészeti arculatának legfőbb személyiségét, Gáthy Zoltánt az által emelhettük ki a feledés homályából, hogy a család befogadott, és rengeteg dokumentummal segített a tényfeltárásban. – és akkor még nem beszéltem a Dorogi Atlétika Club háború utáni feltámasztójának, Komoróczy Miklósnak az áldozatos és szeretni való munkásságáról, pedig őt aztán teljesen elfelejtette az utókor… Nemrégiben összeszámoltam, hogy 70-nél több írója volt eddig a Dorogi Füzeteknek: levéltárosok, történészek, művészettörténészek, tanárok, könyvtárosok, régészek, muzeológusok, sportolók és sportújságírók, néprajzosok adták át írásaikat ellenszolgáltatás nélkül. A helytörténettel kapcsolatba került gyerekkutatók száma is meghaladja már a húszat. S nekem nagyon fontos felfedezés minden olyan internetes fórum, ahol szakszerűen és kritikusan vállalják az írások átvételét. Gyakran korholom is őket, ha megfelelő források nélkül, a szerző nevét sem ismerve (vagy nem közölve) terjesztenek téves adatokat. Gyerekkutatóimat is ugyanerre igyekszem nevelni: ne másoljátok le az első kezetek ügyébe került írást. Aminek nincs szerzője, az mitől hiteles? Az interneten mázsaszám terjesztenek mindenféle zagyvaságot! Bizony még olyasmi is előfordul, hogy a szerzőt jeles kutatónak ismerjük, de ő sem nyúlt jó forráshoz. Amikor a dorogi községi templom üvegablakairól kerestünk forrást, egy művészeti poszton ezt írta a nevét eltitkoló művészettörténész: az üvegablakokon magyar szentek és királyok alakjait festette meg Haranghy Jenő. Utánanéztünk. Senki sem magyar, és senki sem király közülük. Még az a szerencse, hogy a szent stimmel.


Kovács Klára tanítónő lányommal és Molnár Villő unokámmal már közös előadásokat is tartottunk kutatásainkról.

A kutatásokhoz honnan szokta gyűjteni az információkat?

Nyilván elárultam már magamat: levéltárak, könyvtárak, családi dokumentumgyűjtemények, fotók, levelek, naplók, művészeti alkotások a legfőbb irányadói a kutatásoknak. Az internettel csínján bánok, ott bizony több forrást is át kell olvasni ahhoz, hogy megtaláljam a hiteles munkát. A számítógép hatalmas információhalmazt zúdít ránk, és ez veszélyes. Gyakran látom, hogy valaki egyszer rossz információt adott közre, és szinte megfertőzte a témában felületesen keresgélő személyek tudását. Dorog története is tele van ilyen tévedésekkel. Tervezek egy olyan kötetet, ahol a legfőbb „csalások” – a jó szándék ellenére – kitörölhetetlenül terjednek a múltunkról.


A kutató gyerekek 2017. évi konferenciáján díjat nyert dorogi diákkutatók és felkészítő tanáraik.

Vannak még olyan területek a helytörténetünkben, amik hiányosak, és további kutatásra szorulnak?

A helytörténet soha nem ér véget, most is zajlik! Néha elég egy-két év, esetleg évtized, és már feldolgozásra vár egy esemény, egy értékteremtő vagy hagyományőrző kutatás Különösen a feledésre ítélt személyek, családok történetei szolgálhatnak még meglepetésekkel. Én most leggyakoribb vendégként a plébániák anyakönyveinek lapozójaként vagyok megtalálható. Néhány hete például felfedeztem egy apróságot, ami mégis csak fontos sporttörténeti pontosítást igényelne: Grosics Gyula, a Dorogon született futballkapus tulajdonképpen pontatlanul szerepel ebben a sporttörténelemben. A keresztelés során ugyanis a Grosics György Gyula nevet kapta, amiből az első keresztnév ilyenkor azonos az édesapáéval, s a fiúkat általában így is szólították a családban. Vajon miért nincs ez így az egész ország tudatában és emlékezetében az Aranycsapat Fekete párducáról? Ilyenkor már inkább csak az intuíció, a fantázia jöhet szóba. Talán érdekes következtetésekre jutnának tanítványaim, ha kérnék tőlük elképzelhető magyarázatokat. Biztosan több féle eredményre jutnánk. Bizony a történelem tanítása sokszor vezet bennünket ilyen felismerésekre is.

A Dorogi Füzeteken kívül milyen könyveket szerzett?

Szerzője is, írója is számos egyéb helytörténeti kötetnek voltam már. Részem van a Védett Dorogi épületek, az iskolatörténetek megírásában, dr. Bartalos József képeslapalbumának várostörténeti „képregénye” is az én szövegemmel jelent meg, és büszke vagyok rá, hogy megmentettük dr. Till József Halatlasz című képes természetábrázolásait, vagy szerkesztője lehettem dr. Zsembery Dezső műgyűjteményét bemutató kiadványoknak. A legbefejezhetetlenebb munkám pedig a Solymár Judittal közösen írt és más szerkesztőtársakkal együtt szerkesztett Dorogi lexikon című egyre duzzadó gyűjtésünk. 2000-ben jelent meg az első kiadása, 2008-ban a második átdolgozott kiadás. A mai technika azonban már lehetővé teszi, hogy online kiadásban is olvasható legyen az interneten, így juthatna el minden dorogi családhoz. Ráadásul naprakészen bővülhetne, folyamatosan pótolhatnánk a hiányokat, az újabb fejleményeket. Most éppen ilyesmiken dolgozunk könyvtáros barátaimmal. Nem szeretem, ha azt mondják nekem, hogy aki nincs fenn a Facebook-on, az nem is létezik. De oda rang legyen felkerülni, hitelessége pedig megkérdőjelezhetetlenné váljon. Korunk sok csalafintasággal próbálja kijátszani az éberségünket, s könnyen áldozatává válhatunk a csalóknak, a szándékos hazugságoknak. És persze a könyvet sem lehet félretolni a polcokról, a források közül.

Azt azért itt még el kell árulnom, hogy én író és költő voltam és akartam lenni mindhalálig. Ez is kutatható anyag, gyerekkönyveimről szintén készült már diákdolgozat. Szerkesztője voltam a Kincskereső gyermekfolyóiratnak, a tatabányai Új Forrás folyóiratnak. Sok száz publikációm jelent meg más folyóiratokban is. Az iskola, az igazgatói munka azonban sok időmet lekötötte, a művek egy része máig sem készült el. Kiderült, hogy nyugdíjasként sem jut semmire elég óra, perc. Amíg győzöm, igyekszem hasznára lenni városomnak. De marad még az utánam jövőknek is kutatni való, ebben biztos vagyok. Csak legyenek, akik kutatnak, és legyenek olvasók is. Mindkét tevékenységnek ugyanaz a motorja: a kíváncsiság.

Köszönjük a válaszokat és reméljük, hogy még sok évig gazdagítja városunk történelmét az írásaival.


A dorogi Füzetek 51. kötete néhány hónapja jelent meg, de már három újabb könyv nyomdai előkészítésén dolgozunk.

Címlapfotó: 2016-ban a regionális döntőből mind a 4 tanítványunk bejutott az országos döntőbe, ahol dobogós helyen végeztek.

 

 

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top