Az év dolgozói Dorogon

Az év dolgozói Dorogon

Dorog, Hírek Comments Off 1093

Június 30-án, pénteken, átadták az év dolgozói díjakat Dorogon. Riegel Béláné lett Az Év Egészségügyi Dolgozója, Anger-Szenczi Noémi pedig Az Év Köztisztviselője.

A Semmelweis napon Dr. Tittmann János polgármester ünnepi beszédében kiemelte, a dorogi ápolók legfőbb személyiségvonása a türelem és az öngyógyító képesség, hiszen ezekben a napokban-években súlyos nehézségekkel kell szembenéznie az egészségügynek (július 1-jétől a dorogi Szent Borbála Szakkórház az esztergomi Vaszary Kolos Kórház fenntartása alá került).

Az ünnepségen átadásra került Az Év Egészségügyi Dolgozója kitüntetés, amelyet idén Riegel Béláné Ortmann Éva védőnő kapott meg. A díjazott 1978 óta dolgozik a dorogi Védőnői Szolgálatnál, azóta végzi áldozatos munkáját a családok és gyerekek egészségének megtartása érdekében. 2014-ben Batthyány-Strattmann László Életmű Díjban részesült. Nagy szerepet vállalt az anyatejes táplálás elterjesztésében a városban. A díjátadás után elbúcsúztak azoktól a dolgozóktól, akiket az esztergomi kórház nem vett át státuszba, majd közös ebéddel koronázták meg a rendezvényt.

Ugyanezen a napon testületi ülést is tartott az önkormányzat, ahol átadásra került Az Év Köztisztviselője Díj. 2017-ben Anger-Szenczi Noémi anyakönyvvezető érdemelte ki az elismerést. Anger-Szenczi Noémi a dorogi gimnáziumban végzett, majd a Pázmányon kommunikáció szakos bölcsész-művelődésszervező diplomát szerzett. Első munkahelye Dorog Város Önkormányzata, ahol 2010 februárjától dolgozott. 2010 őszétől a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulásnál adminisztrátori feladatokat látott el. 2013 januárjától a Dorogi Polgármesteri Hivatal határozatlan időre kinevezett köztisztviselője. Munkába lépésekor a hagyatéki ügyintézői munkakört töltötte be. Anyakönyvvezetői szakvizsgát tett, mely képesítés megszerzését követően Dorog Város Jegyzője megbízta az anyakönyvvezetői feladatok ellátásával.

Fotó, forrás: dorog.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top