Kategóriák: DorogHírek

Katonai invázió Dorog légterében

Június 2-án, pénteken, kora délután öt katonai helikopter jelent meg Dorog felett. A helikopterek Esztergom felöl érkeztek és Budapest felé tartottak.

A helikopteres invázió egyébként lehet, hogy a Saber Gurdian 2017 elnevezésű gyakorlat része. Hiszen június és augusztus között Romániában, Bulgáriában és Magyarországon tartják az említett nagyszabású nemzetközi gyakorlatsorozatot. A romániai és bulgáriai helyszínekre csütörtökön és pénteken halad át Magyarországon az első, amerikai eszközökből álló menetoszlop.

A Rajka-Kecskemét-Nagylak útvonalon,az M1-es, M0-s és M5-ös autópályán katonai járművek közlekedésére kell számítani. A huszonöt technikai eszközből álló konvojt magyar katonai járművek kísérik – írta a HM, hozzátéve: a „Magyar Honvédség a közlekedők fokozott figyelmét, a lakosság megértését és türelmét kéri”.

Fotó: illusztráció
Forrás: MTI

Megosztás