Kék, majd piros ruhába bújtak az esztergomi ovisok

Kék, majd piros ruhába bújtak az esztergomi ovisok

Esztergom, Hírek Comments Off 31

Az esztergomi Angyalkert Óvoda csemetéi a múlt héten a tűzoltóságra látogattak el, ahol megismerkedhettek a tűzoltók életével. Korábban pedig a rendőrök mindennapjaiba kóstolhattak bele.

A katasztrófavédelem szertárjában közelebbről megnézték a tűzoltók által gyakran használt eszközöket, majd egyesével felültek a gépjárművekre és felpróbálták a sisakokat. Megnézhették milyen egy próbariasztás, hogyan csúsznak le a tűzoltók a csövön és öltöznek be a védőruháikba. Megtudták, hogy mikor kell a légző álarcot felvenni és azt is, hogy mikor melyik sisakrostélyt kell használni.

Az Angyalkert Óvoda lurkói már évek óta rendszeresen látogatják a helyi rendőrkapitányságot. Megismerhetik a rendőrök munkáját, közelebbről szemügyre vehetik a járőrautókat, valamint játékos formában bűn-és balesetmegelőzési ismeretekre tehetnek szert. A csoport körbejárta az épületet, majd a legnagyobb figyelmet a szolgálati jármű hang- és fényjelzésének bekapcsolása váltotta ki. A közlekedési szakemberek a rendőri karjelzésekkel is megismertették a kicsiket. Pár perc elteltével már a gyerekek mutatták be, hogy mit is tanultak. A tartalmas délelőtt után az ovisok rengeteg élménnyel és sok hasznos információval gazdagabban térhettek haza.

Fotó, forrás: police.hu, komarom.katasztrofavedelem.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top