Fiatalkorú a tatabányai rém

Mint korábban írtuk, Tatabányán két haláleset is volt tegnap ami bűncselekményből származott. A rendőrség egy 15 éves fiatalt állított elő, aki bevallotta mind a két gyilkosságot.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – folytat büntetőeljárást a tatabányai fiú ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk 2017. április 30-án Tatabányán, egy 44 éves és egy 56 éves férfit találtak holtan. Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján bűncselekmények áldozatai lettek. A rendőrök nagy erőkkel megkezdték a nyomozati cselekmények végrehajtását, az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében. A rendőrök 2017. április 30-án 14 óra 55 perckor a lakcímén elfogták a tatabányai lakost, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

A 15 éves fiatalt előállították a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett az emberölések vonatkozásában. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

Rendőrség videója>>

Fotó, forrás: police.hu