Megmenekült Esztergom levegője

Megmenekült Esztergom levegője

Esztergom, Hírek Comments Off 70

Füstbe ment mindkét párkányi hulladékégető terve. Szinte egy emberként tiltakoztak Esztergom, Párkány és a térség közösségei a két, Párkányba tervezett hulladékégető ellen.

A heves ellenzés elérte célját: márciusban az egyik üzemnek állították le az engedélyezési eljárását, most pedig a másik esetében is visszavonták az építési szándékot.

Meghiúsult tervek

Napi 5-6 kamionnyi autógumi és műanyag földi maradványait tüdőzhetik be hamarosan az esztergomiak és a térségben élők. A tervek szerint ugyanis egy hulladék újrahasznosítási központ épülhet Párkányban. Az üzem ráadásul már jövő nyáron beindulhat – írtuk februárban, amikor is kipattant a hulladékégető ügye Esztergomban. A terv kapcsán azonnal szinte egy emberként fogott össze Párkány, Esztergom és a régió. Nemcsak a felvidéki képviselő-testület, hanem az esztergomi is sürgősséggel tárgyalta az ügyet, Esztergom ráadásul nemzetközi hatástanulmány vizsgálatát kezdeményezte. Mellettük a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és a térség országgyűlési képviselője, Völner Pál államtitkár is elutasította a térség levegőjét veszélyeztető beruházást.

Sikeres összefogás

Közben több ezren írták alá a Magyar Közösség Párja hulladékégető elleni petícióit Párkányban. Ugyanígy Esztergomban is tömegével gyűltek a tiltakozó aláírások. Mindeközben azonban kiderült, hogy egy másik, Párkányba tervezett hulladékégető engedélyeztetése is folyamatban van a szlovák Környezetvédelmi Minisztériumban.

A széleskörű tiltakozásnak köszönhetően azonban a két üzem közül ez utóbbinak a terve végül március végén füstbe ment. A beruházó Vaso Invest ugyanis a heves ellenzés hatására kérte az illetékes szlovák minisztériumtól, hogy állítsa le az engedélyezési eljárást.

További aggodalmak

A régió lakói azonban továbbra is együtt aggódtak egészségükért és a Dunakanyar levegőjéért. Farkas Iván, az Magyar Közösség Pártjának gazdasági alelnöke azonban kedden este megnyugtatott mindenkit. Mint közölte: visszavonta a volt papírgyár területére tervezett, évi 20 ezer tonna autógumit és műanyagot feldolgozni kívánó hulladékégető beruházója, a HC Logistik is az égető megvalósításának szándékát. Mindezt pedig a szlovák Környezetvédelmi Minisztérium határozatban is rögzített.

Forrás: hirado.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top