Kubassek János az esztergomi könyvtárban

Kubassek János az esztergomi könyvtárban

Esztergom, Hírek Comments Off 49

A Könyvtári beszélgetések keretében Kubassek János nemzetközi geográfust, múzeumigazgatót köszöntötte Várady Eszter igazgatónő és Bánhidy Vajk moderátor 2017. április 3-án az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban.

A nemzetközi hírű tudós előadásán részt vettek Esztergom város vezetői, Romanek Etelka polgármester és Bánhidy László alpolgármester.

Kubassek János 1983-tól az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója, húsz könyv és több mint kétszáz cikk, tanulmány szerzője. Tudományos kutató, elsősorban a világban fellelhető magyar emlékek felkutatását tűzte ki céljául. 102 országban és 7 kontinensen járt, eljutott az Antarktiszra is.

Két fontos tényező indította el pályafutásán, a család és a tanárai. Utazásaihoz erős indíttatást kapott a könyvektől; Kittenberger Kálmán vadászkönyve például egyike volt a család tulajdonában levő néhány könyvnek. Földrajztanára szemléletesen tanította a tantárgyat, hozott prospektusokat, térképeket a tanórákra, ezzel felkeltette diákjai érdeklődését. A felfedezők iránti érdeklődése nagyon korán jelentkezett, már hetedikes-nyolcadikos korában olvasott ilyen témájú műveket: Almásy László, Cholnoky Jenő, Baktay Ervin, Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond könyveit, a nagy barlangkutató, Jakucs László, illetve Balázs Dénes és Kessler Hubert könyveit.

A Meteor Barlangkutató társaságnak is tagja lett, velük barlangkutató utakon vett részt. A közeli kesztölci Legény- és Leány-barlangban is tett felfedező túrát. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz diplomát, a Földtani tanszéken a terepgyakorlatok során nyílt meg számára a világ. 1982-ben a Szegedi Tudományegyetemen “summa cum laude” eredménnyel védte meg karsztmorfológiai tárgyban írt doktori disszertációját.

Legérdekesebb utazási élményei a Himalájához kötik, a Kőrösi Csoma kutatásokhoz és az ott töltött hetekhez, hónapokhoz. Nagyon megragadta Délkelet-Ázsia, ott is elsősorban Thaiföld. Ő írta az első magyar nyelvű Thaiföld könyvet, amely már a harmadik kiadásban jelent meg. Annak idején, amikor előállt az ötlettel, hogy Thaiföldről akar könyvet írni, kinevették, mondván, hogy kit fog az érdekelni, hiszen oda nem megy senki.

A legfontosabb könyve az Almásy kötet harmadik kiadása. (Kubassek János: A Szahara bűvöletében. Budapest, Medicina, 2016), melyben rengeteg új adat került elő. A kötet végigkíséri a kilenc Oscar-díjjal kitüntetett film – az Angol beteg – főhőse, Almásy László életútját. Feleleveníti gyermekéveit, első világháborús tevékenységét, IV. Károly királypuccsaiban játszott szerepét. A geográfus szerző nyomon követte a XX. század legsikeresebb magyar földrajzi felfedező utazójának életútját. Felkereste Almásy László kalandos pályafutásának európai, ázsiai és afrikai helyszíneit. Hat évtizeddel Almásy után, 1993-ban expedíciót szervezett a Líbiai-sivatagba, s az első magyarok egyikeként eljutott a Szahara legnehezebben megközelíthető, legjáratlanabb vidékeire.

Kubassek János az USA-ban Fulbright-ösztöndíjasként a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban és a Smithsonian Intézetben kutatta Xantus János utazásainak dokumentumait, Londonban a Brit Királyi Földrajzi Társaságban Stein Aurélra, Torday Emilre, Almásy Lászlóra vonatkozó dokumentumokat, s ezek alapján állítja, hogy számos felfedező utazónk teljesítményei a világ élvonalához tartoznak.

Nagyon kedves, bőbeszédű, hazaszerető embert ismertünk meg Kubassek János személyében, aki elvarázsolta a hallgatóságot utazási élményeivel és élménydús előadásával.

Hámosné Szőke Anna

Fotók: Steindl Nóra

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top