Videóriport Fekete Lászlóval és Fekete Miklóssal

Videóriport Fekete Lászlóval és Fekete Miklóssal

Csolnok, Dorog, Esztergom, Hírek, Sport Comments Off 683

A Dorogi-medence Regionális Hírportál videóriportot készített Fekete Lászlóval és Fekete Miklóssal, a március 25-én megrendezésre került Natúr Világ Legerősebb Emberei Csapat Világbajnokság előkészületeiről, a versenyszámok bemutatásáról és a verseny eredményéről.

A rendezvényen 24 ország képviseltette magát, az országok versenyzőit 12 csapatba osztották be, akik 5 feladatban mérték össze tudásukat. Az öt versenyszámból négyet sikerült is megnyernie a magyar csapatnak, így övékké lehetett az első helyezett. Ezúton is gratulálunk a szép eredményhez.

A verseny végén, az első három helyezett kötelező vizsgálaton vett részt, amelyet Ausztriában, a WADA központjában vizsgálnak majd meg. Ezzel is bizonyítják, hogy az itt résztvevők tiltott szerek használata nélkül érik el ezeket a kiváló eredményeket.

A videóriportban Ifj. Fekete László bemutatja a versenyszámokat, majd testvérével, Miklóssal elemzik az eredményeket:

Ifj. Fekete László a riportban megjegyezte, hogy nagyon kemény küzdelmek mellett nyerték meg testvérével, Miklóssal a csapat világbajnokságot. Mindemelett ki kell emelni azt is, hogy a kemény küzdelem gyümölcse Laci részére az volt, hogy sikerült világrekordot döntenie a 315 kg súlyú gúla 10 méterre való elcipelésével.

Fekete Miklós pedig úgy nyilatkozott, hogy szerencsére nagyon jó erőben voltak, ezért is tudták megnyerni a versenyt. „Kőgolyót emeltem fel, aminek a súlya 215 kg, ami nem világrekord, de egyéni rekord volt számomra. Nem titok, hogy a célunk az, hogy az édesapánkat kicsit meg tudjuk szorongatni, mert a 232,5 kg-os golyóval eddig még ő tartja a világrekordot a mai napig.” – tette hozzá Miklós.

A videóriportot Valovics László készítette el a Dorogi-medence Regionális Hírportál részére.

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top